Napló. Bécs, Wien 4#; A Brezl-Gwölb vendéglő

Emlegettem az előző részek valamelyikében, nemhogy segítettek az angyalok, hanem még személyre is szólt. A Brezl-Gwölb címe Ledererhof 9, ami így szó szerinti fordításban bőrösmesterudvart jelent, de a szakmai ismereteim alapján ez cserzővarga-, avagy tímárudvart jelent. Honnan tudták, hogy e téma körül zajlik az életem egy nagy része? Hogy éppen ebbe a sikátorba kell becsaljanak?

Az épületre már az első nap rátaláltunk, belesve az ablakon eldöntöttük, hogy másnap itt eszünk. Szabálytalan hatszögű épület, mellette és a háta mögött modern házakkal épült össze. Az étlaphoz mellékelt történelemből derült ki, mily nehéz sorsa is volt.
A pincében több méterre a mai járószint alatt római kori falmaradvány, ablaknyílás tanúskodik a legkorábbi időszakról. Az első említése pedig az 1341-es év. A neve mutatja -Brezl-Perec-, hogy pékség volt, amelyet ma is sütnek előételként.

A ház melletti utca patak volt korábban, ahova az itt később megtelepedett tímárok jártak bőrt mosni, ezt mára már betöltötték. Az épület többször elpusztult, de mindig újra felépítették, a pince maradt. A föld alatt más pincékkel összeköttetésben több száz méter függött össze, az újkorban választották el egymástól őket.
A kis térre nyáron kinyúlik a vendéglő, most karácsonyi hangulatot árasztott a fenyőfák révén.

Belépve meglepetésként hatnak a boltíves - a Gwölb jelentése a boltív - kis helyiségek, a söntés pultja, amelynek faliszekrénye egy templomból származott ide. A falakon mindenféle perecek, műtárgyak. Terítő nélküli nyers faasztalok, ahol ülnek gyertyát gyújtanak, Most már együnk, majd még körülnézünk.

Ez a két főcím fogott meg az étlapon. Más is megnézheti, kíváncsiskodhat. Gondoltam, valami egyszerűt kéne enni, de legyen jellegzetesen bécsi. A marhahúsleves és a tojásos knédli zöld, fodros fejes salátával tűnt a legbiztatóbbnak, lányom pedig töltött csemege karajt kért (magyarul mondva) hozzá szintén knédlit és párolt káposztát rendelt.
Mit mondjak. Egyik sem valami különlegesség, mégis ki merem mondani menyei volt. Megmagyarázni nem tudom mitől, de az biztos, hogy minden hozzávaló és az elkészítés módja is klasszikus. Külön élmény volt a tojásos knédli, amely a mi tojásos nokedlink szellemiségét idézte. A sör hozzá pedig egy világos Staro Brno. A kiszolgálás is egyszerű, figyelmes.

A pincébe is lementünk leselkedni. A falak, falfülkék, sarkok tele vannak mindenféle érdekes (mű)tárgyakkal, közöttük komoly értékek, például középkori faszobrok. Arra emlékeztetett, mint a korai gyűjtemények keletkezésének szempontja: a tezaurálás. Gyűjtsük az érdekes, ritka, különleges, értékes tárgyakat, nem baj ha nincs közöttük összefüggés, kapcsolat, fontos, hogy jól nézzen ki. Ez a vendéglő hangulatának lényege, amelyet Galina lányom fotói kiválóan visszaadnak.
Köszönöm neki, hogy kimozdított otthonról és az út szervezését magára vállalta. Jóó volt!

Napló. Bécs, Wien 3#; Kerékvetők

A Griechenbeisl állítólag Bécs legrégibb vendéglője, első említése 1447-ből való, e szerint mondhatnék inkább kocsmát, vagy csapszéket. A görög és levantei kereskedők már régóta használták valószínű e dátum előtt. Mozart, Beethoven, Schubert, Strauss és így tovább neve fémjelzik, Grillparzer és Mark Twain aláírása látható a mennyezeten. Úgy tartja az emlékezet, hogy itt énekelték és adták elő a Der liebe Augustin-t a 17. század közepén.

A boltíves bejárati folyosón több érték is van, közöttük egy gyönyörű kis szoborcsoport, amelynek lányalakját kérésemre lányom totálban fotózta le. Megkedveltem nagyon, nem találtam adatot ki is lehet.

Az épület a Fleischmarkton van, egy igencsak szűk utcácska vezet mellette, amelynek mindkét végén meglepő tábla áll, amelyet csak nagy vonalakban tudtam lefordítani.

Ezért felkértem kedves szerkesztőnket egy hiteles fordítás elkészítésére: Vigyázat gyalogos! Járművek! Hajtson lépésben! Nehéz árút szállító kocsis! Vezesse lovát kantáron, vagy felnőtt kísérőjét küldje előre, hogy figyelmeztesse a gyalogjárókat!

Miért is? Nagyon szűk az utca ezért tele van kerékvetőkkel. Pallas Nagylexikon (rövidítve): "kőből, öntött v. kovácsolt vasból, fából készült egészen egyszerű dúc-forma vagy ornamentált konzol-alakú eszköz annak az elhárítására, hogy bejáró kapukon a kocsi kerekei a kapufélfának neki ne menjenek,.."  Egy debreceni kerékvetőkről szóló cikk még ki is egészíti: "A tökéletességre törekvő szakleírások meghatározták azt is, hogy a kerékvetőnek alacsonyabbnak kell lennie a keréktengelynél, és ferdén kell állnia, hogy a kereket meg ne akassza, csak elcsúsztassa... az idomokat németül tréfásan >Brunzenstein<  néven is emlegették, minden bizonnyal a magukon könnyítő kutyákra utalva." Meglepő, hogy a kerékvetőknek mekkora kultúrája van, több száz fotót találtam róluk.
A leírásoktól abban különbözik ez az utca, hogy végigkísérik egész hosszában.

Az, hogy mennyire fontosak lehettek, jól bizonyítja egyesek állapota, még utólag vasaltak is találhatók közöttük.
Azt hiszem ezek után, ha kocsival megyek, jobban oda fogok figyelni a kerékvetőkre...

Napló. Bécs, Wien 2#

Az előző részben azt ígértem a reggelivel kezdjük, de eszembe jutott mi maradt ki. Talán nem kell emlékeztetni rá a kedves olvasót, hogy Galina lányom mennyire kedveli a fotózást. Ezért megdöbbent, amikor a Monet fényében című kiállításon autokróm direktpozitív üvegképekkel is találkoztunk a 20. század legelejéről (1902; 1908). Büszkén meséltem róla, mivel az eljárással már foglalkoztam, éppen ezen blog oldalain. Érdekes eljátszani a gondolattal, vajon a hasonló légkört sugárzó módszer hathatott-e Monet munkáira.

Akkor most már reggelizzünk. Kedves dolog, ha ilyen szalvétával fogadják a vendégeket. Ez a jó érzés végigkísérte a reggelit, békés nyugodt légkört teremtettek hozzá. Nem utolsó sorban hozzájárult a többféle felvágott, sajt, de a fűszeres sajt-túrókrém kiemelkedő volt a sült kolbászkával, a sült zöldséggel együtt, császárzsemlével.
A szállásunk is érdekes volt, belső lépcsőházból elágazó szobák, amelyek nem merev téglalap alakúak, hanem elágazóan, kisebb-nagyobb terekre osztottak. Utóbb ez a megoldás a Mozart-házban is feltűnt.
Schönbrunn volt a következő cél.

Igaz, csak a kastély, ott is csak a kisebbik 'Imperial Tour, Gate A' sétát választottuk, az egész napot el lehetne itt tölteni. Kaptunk hozzá magyar nyelvű mobil audio vezetőt, amely rengeteg hasznos információval látott el bennünket.

Csodálatra méltó az a pompa ahogyan a különböző termek követték egymást, változatosan, különböző jellegzetességekkel a rokokón belül maradva. Ebben a bálteremben, amikor a fülemben éppen keringőt játszottak, fordultam néhányat, méltánylást váltva ki néhány látogató részéről. Az élményt végül a termek körültekintő berendezése nyújtotta, amivel a pompa közepette a mindennapok életvitelét mutatták be.

Visszafelé útba ejtettük a Naschmarkot, a piac nevében benne lévő nassolás nagyon jellemző rá, minden, szem-szájnak ingere élelmiszer megtalálható, különös tekintettel a szó jelentésére. Különböző töltött olajbogyókat, fűszerszámot vett lányom, előbbieket a vonaton vacsorához fogyasztottuk. A mellette futó utcában néhány nagyon jellegzetes bécsi szecessziós ház vehető szemügyre. Ezeket előző utunkon tanulmányoztuk.

Ha házakról van szó, akkor a Hundertwasser házat néztük meg tüzetesen. A bécsiek -jellemző rájuk- annak idején (épült 1983-86 között) viccnek tartották, de azóta bevonult a hírességek közé. Az a természettudatos filozófia és ökológiai szemlélet, amit Hundertwasser képviselt, manapság érett meg. Kellenek az ilyen 'őrültek', akik megelőzik korukat.

Következett az ebéd a Brezl Gwölb vendéglőben, mint említettem erről külön bejegyzés készül.

A Mozart házat, múzeumot volt még időnk megnézni. A zenész lakások ismertetője meglepetés volt, nem gondoltam volna, hogy ennyi van belőle. Aki a láthatókon kívül Brahmsra kíváncsi a kottánál lévő csengőgombot nyomja meg!
Mozart 1784-87 között lakott itt az első emeleten, most az egész ház múzeum. Az akkori viszonyokhoz képest nagypolgárinak tartott ház -hasonlóan a szállásunk épületéhez- belső, szűk lépcsőházú. A szobák így körbeveszik, két ki-bejárat is van. Szintén kaptunk egy audio vezetőt, de oly sokat mesélt, hogy a végén félre kellett tegyük. Egy hivatásos zenésznek biztosan sokat jelenthet. Rengeteg kép, dokumentum, kotta látható, sajnos eredeti bútora nem maradt fenn, így csak kis ízelítőt kaptunk életmódjáról. Ami igazán megdöbbentő, az Mozart halotti maszkja volt.  Nagyorrú, kis orrgyökkel, csaknem görögösen, a szája kedves, intelligens és az arc csaknem kerek, nagyon fiatal. Korán kezdte, így belefért sok minden az életébe. Még az új technikákat bevonó dioráma, vetített mozgó alakokkal (a Varázsfuvolából), zenével, énekkel lepett meg minket.

 A séta most sem maradt el, természetesen Galina lányom most is jobb fotókat készített, mint én. A továbbiakban az ő képeiből legyen egy válogatás.

Megígértem, hogy a 9 Chöre der Engel templom pillérei közé szorított kis házakat, boltocskákat nappal is megmutatom, íme.

Beesteledvén a kocsisok is pihentek, melegedtek. Több helyen, téren van állomásuk, a környezetükben átható lószag terjeng, amely számomra részévé vált a bécsi légkörnek.

A Brezl-Gwölbről és egy, a kerékvetőkről szóló bejegyzés következik még. Addig is jó pihenést mindenkinek, számunkra még hátravan három óra vonatút.

Napló. Bécs, Wien 1#; Vizuális kommunikáció

Két napig bóklásztunk a lányommal Bécsben. Na a bóklászást nem kell szó szerint érteni, mert voltak kitűzött céljaink is. Mégis olyan helyekre akadtunk, amikhez az istenek vezettek az orrunknál fogva; a megérzéseinket, vágyainkat teljesítették. Mesébe illő épületeket, helyszíneket, vendéglőket találtunk, ráadásul személyre szólóan.
A címben a divatos vizuális kommunikáció kifejezés a bejegyzéshez vezérfonalnak használt szórólapokat, cédulákat, jegyeket jelenti, a látnivalók hangulatát, jellemző bécsi karakterét, mélységét igyekszik részben viszaadni. Hasonlóan, amint azt egy előadásomban kifejtettem "Minél többet tudunk valamiről, annál jobban látjuk".

A kép hangulata a barokk-rokokó Bécsre jellemző, a zene, a nyugodt légkör együtt jár vele. Volt olyan időszak, mikor a bécsiek harc helyett inkább megváltották a nyugalmukat.
Az illusztráció a Bútor Múzeum egyik ismertetőjéről való, akárcsak a következő kis montázs.

Első kitűzött célünk a Belvedere volt. Sikeresen megkerültük, mire a főbejáratot megtaláltuk. Utána belül is mentünk egy kört, mivel az Im Licht Monets kiállítást szerettük volna megtekinteni, amelyet az ősszel is érdekes díszkert végében az Orangerie-ben rendeztek meg.
Már megtörtént velem, hogy egy óriás mester (van Gogh) eredetiben elveszti rátapadt miszticizmusát és a valósága sokkal lenyűgözőbb, mint amit a reprodukciók alapján ráragasztott az ember.

A kiállítás időrendi sorrendbe állította a mester képeit, melléjük pedig a hatására, a kiállítás címe szerint a "fényében", alkotó más művészeket mutatott be. Ez utóbbi nem volt különösebben meggyőző, csupán néhányan voltak alkalmasak arra, hogy a hatás felmérhető legyen. Szégyenlem, de a korai képek egyik másikáról nem mondtam volna, hogy Monet alkotta, de izgalmas volt követni az útját. Természetesen fotózni nem volt szabad, de valószínű - mert sokszor festette meg hasonló módon - ez a kép volt egy másik kerti témájúval együtt a két utolsó. Csodálatos volt a két szemben lévő mű között fürdőzni.
Ebéd után - a gasztronómiára éheseknek jelzem, hogy külön bejegyzés fog szólni róla - a MUMOK következett, azaz a Museum Moderner Kunst.

A katalóguson jelzett időszaki kiállítások ellenére a moderneket tekintettük meg két emeleten. Elgondolkodtatott. Érdemes-e egy mestertől harmad-, negyedrangú műveket kiállítani? Pedig a 20. század kiváló művészei készítették őket. Felmerült bennem, hogy az elmúlt század Első Világháború utáni képzőművészete fáradt, tele van kísérletekkel. Persze csak a szám jár, kiemelkedőek az eredmények is. Bár a közelébe juthatnék bármelyiknek is... Valószínű az a folyamat, amely végül megszüntette a nagy átfogó stílusokat és eljuttatta a művészeket oda, hogy ma már szinte mindegyik egy külön stílus, még nem elég erős. No, ezt nálam tudósabbakra bízom... az azonban bizonyos, hogy a korszak nagy része történelemmé vált számomra.
A két nagy helyszín közötti tekergéseink közben nem hagytuk ki a legismertebb és kevésbé ismert látnivalókat sem. A Hofburg, Stephansdom, a sétálóutcák, a szecessziós Ankeruhr, a Régi Városháza, a Graben és sorolhatnám, mind sorra került, kívülről. A legizgalmasabbra végül a Zsidó negyedben találtunk, ahol már jártunk hét évvel ezelőtt és Bécs legrégibb temploma (a Ruprechtskirche) és környezete fogott meg minket. A kőkeretes, faspalettás boltok, vendéglők egy mintapéldányára is ráakadtunk, a portálok sorozat történeti részébe szintén beilleszthető lenne.

Ehhez közel találtunk rá a meglepő nevű 9 Chöre der Engel templomra.

Ennek pillérei közé három miniatűr házacska ékelődik, amelyek közül kettő pici boltként működik. A városnéző konflisok, hintók mindig útba ejtik, egyet sikerült is elcsípni. Sötét van már, holnap világosban majd jobban látni. A reggelivel kezdjük legközelebb.

Prága, Praha, Prague 5#; A Károly híd és a Kampa sziget

Prágában a Károly hídon mindenki átmegy. Többször, sokszor. Egyszer össze is kellett kapaszkodjunk, hogy el ne sodorjanak bennünket egymástól, annyian voltak. Központi hely, összekapcsolja a két, műemlékekkel bőségesen megáldott városrészt, az Óvárost és a Kisoldalt, a Hradzsint.

A híd közepéről visszatekintve a Keresztesek terének legrégibb épülete, a 'műtörténészek szerint Európa legszebb középkori hídtornya' látszik a rengeteg ember feje felett, a 14-15. század fordulóján épült.

Nem különben a kisoldali Kettős hídtorony. Különös be- és kilépő a Károly hídra. A hídtornyokat nagyon szép kapu köti össze. Manapság nincs járműközlekedés a hídon -el sem férnének a gyalogosoktól-, tiszteletre méltóan az 1950-es években megszüntették. A hídon a 15. szd. elején, elkészültekor, még nem voltak szobrok.

A barokk hídszobor díszítés divatjának köszönhetően lett a Károly híd híressé. Mindegyik szobornak, szoborcsoportnak külön története van, amelyeket többször cseréltek, egyesek másolatok. Számomra külön megdöbbentő -műtárgyvédelmi szempontból-, hogy csaknem mindegyik fekete, amely az újkor fejleménye, a karbantartásuk szinte állandósult.

Nepomuki Szent János szobrát 1683-ban állították. Pomuk János püspöki helynököt, 1393-ban IV. Vencel parancsára egy zsákban a híd alatt a Moldvába fojtották, mert a királlyal ellenkezve erősítette meg tisztében a kladrubi kolostor apátját. A rossz nyelvek szerint pedig azért, mert nem akarta elárulni a királyné asszony gyónási titkait. 1729-ben szentté avatták, azóta a hidak védőszentje. Ennek a szobornak a talapzati részén van ez a furán kifényesedett bronzdombormű. Egy hiedelem szerint aki megérinti a szent halálát ábrázoló domborművet, azt nagy szerencse éri. Megtettem, végigkísért Prágán, nem tudom mások, akik szintén fényesítettek rajta, így jártak-e.

Előre bocsájtom, nem szeretném az olvasókat túlzott mélységig beavatni a magánéletembe (abba, hogy évekig voltam ifjúkoromban egy versenytánc klub tagja), csak annyit mondok: szeretek táncolni. A hídon élénk élet folyik, mindenféle náció megfordul, van portrérajzolás, képeslap- és emléktárgy-árusítás, vak énekesnő stb. és... változó összetételű kiválóan játszó jazz zenekar is. Galina lányom meg is vette a lemezüket. A körben álló hallgatóság csaknem feltartja a közlekedést. Olyan igazi, jó swinget játszottak, elkezdtem rá mozogni. Mivel a lányom nem volt hajlandó táncolni velem, elkaptam egy hasonlóan jól mozgó, magamhoz való korú hölgyet. Egy-két szám után, látván a sokasodó tömeget visszavonultam, megköszönve a partner bátorságát.

A Kisoldaltól a Čertovka (Ördögárok) patak választja el a Kampa szigetet a Károly híd tövében. Kis túlzással, de valós alapokon Prága Velencéjének nevezik. Meglepő a hídról előtáruló látvány. Ma közpark, érdekes, volt főúri épületekkel (Aranyfürt-ház, Lichtenstein palota, Fehér Csizma-ház és sorolhatnám), vendéglátó helyekkel. Illetve van kulturált nyilvános toalett is, amelyet igen nehezen találtunk meg. Fel is idézte lányom 'Pista' bácsi mondását: "Nem akkor kell wc-re menni, amikor kell, hanem amikor lehet."

A másik oldalon, a patakpart régi malmai közül egy megmaradt, a nagyperjeli malom. A 15. század elején indult, mai késő reneszánsz épülete 1598-ból való, volt korszerű malom is. Jellemző a a cseh mentalitásra, nagy, lapátos fakerekét műemlékként meghagyták.

A Čertovka patakot öt kis híd is átíveli; az őszi színek, a környezet miatt jól esett a sok embertől kissé távolabb sétálni a szigeten. A fotók többsége most Galina lányom felvétele. Szeretném neki megköszönni, hogy az utat megszervezte, átvállalva a szállás, utazás gondjait. Élmény volt.
Egy rész van már csak hátra, az pedig a 'Portálok' sorozathoz fog kapcsolódni.
Remélem, aki még nem volt Prágában annak kedvet csináltam, aki volt, annak pedig sikerült az élményeit felelevenítenem.

Prága, Praha, Prague 4#; Az Arany utcácska és vendéglátás

Azt írja az útikönyv, hogy az Arany utcácska és környezete európai hírű, Prága legfestőibb utcácskája. A hegyen, a várban -a Hradzsinban- fekszik. A hozzávezető úton van a Szent Kereszt kápolna, a Szent Vitus székesegyház, a Szent György szobor, az elnöki hivatalok és palota (láttunk is egy szép őrségváltást, a zenészek az ablakokban álltak), Szent György bazilika, Lobkovic palota és sorolhatnám. Egy kis utcán letérve ide jut az ember:

A várfalhoz tapasztott kicsi házak látványa ezek után hihetetlen. A szélességük ritkán haladja meg egy ágy hosszát, többnyire egyhelyiségesek. Az ágy mellett esetleg egy asztal és a tűzhely fér el benne, ritkábban szekrény is van. Izgalmasan változatosak, ahogyan igyekeztek élhetővé tenni őket. Például kb. egy fél négyzetméteren felnyitható padló alatt, fél méter mélyen -pince- egy kis hordó volt.

A legkülönösebb, hogy az 1541. évi tűzvész után különbözö korokban épült házak elkerülték a változó időszakok csákányait, az átépítéseket. A nevét a házsoron dolgozó néhány aranymívesről kapta -ilyen berendezett műhely is van- , de főleg a várcselédség, a várlövészek laktak itt. A soron található egy alkimista műhely is, de könyves- és ajándékboltok is, a berendezettek mellett.

Jellemző, az ajtón belépve egyszerre mintegy három ember tud körülnézni az üvegfalakkal védett házbelsőkben. A legjobban ez a favázas, alig egyemeletes és mellette a tornyocskás tetőablakú ház nyűgözött le. Az utóbbiról azt hittem, talán tetőtere is van, de kiderült, csak egy felülvilágítós ablakocska.

Manapság skanzennek minősíthetnénk, a legtöbbjük teljesen berendezett különböző szegénységű családok -hogy a csudába fértek el?- számára, különböző korú miliőt teremtve. Le a kalappal a muzeológusok előtt, akik mindezt összegyűjtötték, a házakat berendezték. Látszik Galina fotóján (a következő felvételek is tőle valók) egy varrónő otthona, ő még a 'gazdagabbak' közé tartozhatott.

Majd elfelejtettem. Mielőtt felmentünk a várba, egy kicsi, annál inkább vendégmarasztaló kanapéval berendezett kávézóban áfonya grogot ittunk (alkoholmenteset). Olyan jól esett, mondtam is Galinának:
-Te csak menjél fel nyugodtan a várba, majd visszafelé ugorj be értem!
Az Arany utcácska után lent a városban, az ideforgalomból kissé kieső, ámde annál barátságosabb, autentikusabb sörözőben ebédeltünk.  Halat ettem grillezett zöldségágyon, ám amit itt ittam... Masternak hívott, sűrű barnasör, 18 fokos, nagyon ízlett. Még egy óra múlva is jót nevetgéltünk tőle.

Akárcsak ezek a jókedélyű prágaiak. Kiderült az egyik legrégebbi, híressé vált vendéglőben ittunk, ecetes-hagymás kolbászka előétel mellé, valamely finom Pilsner Urquell világos sört. Ez pedig az 'U Glaubicu', melyről lányom kiderítette, hogy 700 éve söröző-vendéglátóhely. Csodálatos belső termekkel, koragót boltíves pincével.

Nem vagyok egy sörissza típus, annak ellenére, hogy Brünnben ittam meg ifjúkoromban (az első részben említett kedves leány bátyjával) életem legtöbb sörét, 12 korsóra kvalifikáltak; szóval Prágában kipróbáltam többfélét. Ízlett, valószínű mert mindig az étkezésekhez ittam. Az árkádok alatt ülő hazaiak igen jól szórakoztak a túristacsoportokat vezetőkön, egyik autóantennára kötött állatkával, másik csukott narancsszínű ernyővel sétált előttük.

A zsidó negyedben -megdöbbentő élményekben volt részünk- az 'U Golema' vendéglőben ettünk, a kép is innen való. Prágai fiáker kocsikereket ettem, uborkával, répával és krumplival töltve, rizs körettel. Mindez puha, omlós marhahúsban, valamely barnamártásban. Mindehhez zellerszár salátát kértem, almával vegyesen, dióval megszórva, tejföllel leöntve. Már itthon is csináltam, annyira megfogott. Ez esetben a sör egy barna Krusovice volt, érdekes savanykás utóíz maradt az ember szájában.
Ugye nem baj, ha nem most mesélem el a névadó Gólem történetét.

Prága, Praha, Prague 3#; Street art Prágában

Nem jellemző Prágára a street art, legalábbis ott, ahol mi jártunk. Az Óváros, a Hradzsin és környéke tiszta, elvétve akad csupán egy-egy TAG. Úgy tűnt számomra, azt a hallgatólagos elvet, mint 'műemlékre nem fújunk', betartják. Mégis van egy olyan kiemelkedő hely, amelyről érdemes lesz szólni.

Hasonlóan, mint Budapesten a KRESZ táblák és közlekedési lámpák hátsó oldala kitüntetett hely. Ide 'stickers' -öntapadós matricák- kerülnek. Látszik a háttérben az Óvárosi oldal hídtornya, ez vezet rá a Károly-hídra. A hídon különben mindig rengetegen vannak, a világ összes nemzetét megtalálni, legalábbis az arcok alapján úgy tűnt. Itt szerepeltem én is, de erre majd még visszatérünk.

Említettem, hogy csupán egyetlen, még felújításra váró épületet találtunk, ezt azonban a street artosok ki is használták.

Galina lányom felvételén látszik legjobban az a kitüntetett hely, amelyről még a Wikipédián is külön szócikk szól Lennon wall címen. Ha ugyanezt a szókapcsolatot beütjük a Google képkeresőbe, hihetetlen mennyiségű képet találunk a fal különböző időszakából. Mindig akad köztük Lennonról készült is.

Egy újabb-kori magyar nyelvű útikönyv külön is kitér John Lennon-fal címmel a helyre. "A prágai hippik és a titkosrendőrség egykor hosszú festékháborút folytattak itt, mivel a rendőrök állandóan megpróbálták eltávolítani a művészek graffiti-alkotásait. Az eredeti műalkotást egy mexikói diák festette Lennon meggyilkolása után, de már sokszor átfestették, az úgynevezett John Lennon Peace Club még mindig ennél a házilag készített szentélynél gyűlik össze évente, hogy Beatles-dalokat énekeljen és imádkozzon". A kép az internetről való.

Mindig rengeteg fiatal van a falnál és újabb és újabb képeket fújnak rá. Ez a két részlet is nehezen készült el, mert nagyon sokan dolgoztak -legálisan- a falnál. Elgondolkodtam, egy ilyen kitüntetett hely Budapesten is elkelne.

Volt azonban Banksy falkép is Prágában, szintén az internetről való és biztosan Prágában van-volt, de a helyét nem tudni pontosan. Igazából a benne rejlő ötletesség, humor, kritika az, amiért az ilyeneket nagyon kedvelem.

Az Óváros kis piactereinek árkádoszlopain találni ezt a külön, papírból készült -hirdető(?!)- elefántot. Ez járhatóbb út, mint a falra fújt festék. Most már nálunk is szaporodnak, és mivel otthon lehet kidolgozni, majd felragasztani, általában jobbak is.

Az utcaképhez hozzátartoznak a plakátok is, külön művészeti ág. Nem tudtam megállni, hogy ezt a két darabot ne mutassam meg. A szellemiségük hasonló a street artokhoz. Ugye érdekesek!

Prága; Praha; Prague 2#; Házsarkok

Amikor Prága épületeiről kellene szólni, az ember komoly problémákkal kerül szembe. A Prága útikönyv (Szombathy Viktor: Prága, Panoráma, 1971) csak a legfontosabbak közül 407 tételt sorol fel. Mondjuk ötven szól a szobrokról, parkokról, egyebekről, akkor is marad kicsit több, mint 350. Melyiket és milyen szempont szerint lehetne kiválasztani. A bejegyzés címében a 'házsarkok'  talán már jelez valamit.
A cseh lelki alkatot -a szláv lágyság mellett- úgy fogalmaztam meg, hogy a jókedvű optimizmus jellemző rájuk. Előhozakodhatnék Svejkkel, vagy Hraballal és sorolhatnám még, de mi köze ennek az épületekhez? Ha nem is mindegyikben kívül, akkor belül, de azokban is megjelenik. Nézzünk rá mindjárt egy példát:

Élnék egykori idős, raccsoló, kedves kolléganőm szavaival a 'centjrális konstjrukciós elrjendezés' nem a legjellemzőbb vonása ennek a háznak. Az oromzatnál még működik a szimmetria, de alul már egészen érdekesen tolódnak el az ablakok, de az utóbbiakhoz képest a földszint ablaka, ajtaja sincs egyvonalban. Ez nem kritika, nyilván ők is elfogadták, semmi gondjuk nem volt vele. Nagyon kedvelem az emberközpontú egyszerű gondolkodást.

Ha valaki azt hinné, hogy találtam egy kivételt, téved! Gondoljon csak Szentendrére. Nagyon sok ilyen van. Lányommal hosszú sorozatokat tudnánk összeállítani a Prágában készült fotókból. Ez a fal nem derékszögben törik meg, a jobbra csúszott ablakot egyensúlyozza felül a baloldalra elhelyezett ablakfülke. Egyik sincs középen. Elgondolkodtató, mi lehet az oka.

Nézzünk egy másik példát! Természetesen ez az ajtónyílás sincs középen. A zsanér sem a szabad oldalon van, hanem a falnál szorosan. Az vasajtó nagyon tetszetős, szépen karbantartott. Prágára amúgy mindenütt jellemző is az épületek gondos felújítása. Fel is tűnt, csupán egyetlenegy még felújításra váró régi épületet találtunk az egész Óvárosban.

Természetesen más okok is közrejátszanak miért alakult így. Érdemes szemügyre venni Prága térképét. Az utak az élet követelte szükségek szerint, mondhatnám spontán alakultak és ez nem ellentmondás. A Moldva kanyarulatában fekszik, az onnan induló utcák csak rövid távon egyenesek, rögtön elkezdenek tekeregni valamelyik tér irányába. A terekbe -ritka kivétellel- legalább öt utcácska fut, majd célbaveszik az Óváros főterét. Európa fő kereskedelmi utjai vezettek át minden időkben Prágán, ezért minden kisebb-nagyobb tér történetében a piac játszott szerepet. Jól mutatja ezt a körülöttük álló, sok, hosszan árkádos házsor, csodálatos régi portálokkal (sorrakerülnek majd!).

Az utcák szélessége rövid távon is megváltozik, a mellette lévő házak vagy követik az irányát, ha hajlik azt is, de jellemzőbb, hogy lépcsőzetesen csaknem kiérnek az utcára, majd elfordulva kis terek képződnek. Egész különös ilyen járdán közlekedni, hol alig férsz el a háztól, hol egy kis térre érsz. A képen középen a Falhoz-épült Szent Márton templom gótikus épületéből látszik egy rész.

Általában egy házsaroknál utca következik, de nem így Prágában. Ott egy másik ház van, más irányban. Az sem probléma, ha belóg a másik elé (mégha az akár egy csodálatos templom is). A Városháza oldalához ér a román kori alapokra 1610-ben épült reneszánsz U minuty (a Perchez) épület, homlokzatát sgrafittók díszítik. A két épület találkozásánál kialakult kis bensőséges térnél étterem, söröző van. A járdákat, mint itt is -és szinte mindenütt- nem aszfalttal, hanem kis, mintára kirakott, világos-sötét kockakövekkel borítják. Nem utolsó szempont, hogy az eső nem áll meg rajta, hanem visszajut a földbe.

Az Óvárosi tér túloldalán a sarok szintén egy másik épülettel találkozik. A Kőharangos ház barokk homlokzatát lebontották, így a purizmus szellemében az eredetileg középkori gótikus épületet állították helyre. Földszintjén egy csodálatos kis, freskókkal díszített kápolna található. A műemékvédelem első időszakában a puristák elve, hogy az első állapotot állítsák helyre (mint nálunk a Mátyás templomot), nem törődve a későbbi -esetleg hasonló értékű- átalakításokkal, épületdíszekkel. Tapasztaltam, hogy Prágában általában ez szerencsésen sikerült. Most kiállítóhely az egész épület, a modern kiállítás mellett meglepőek a termek belsejében megmaradt gótikus részletek.

Olyan is van, ha a saroknál nem egy másik ház kezdődik, hanem ugyanabból az épületből van, semmi gond, képesek az oromdíszt, az épületrészeket az eltérő szögben folytatni. A földszint nagy, kőbordás termében söröző-étterem van.

A látszat ellenére azért nagyon komolyan vettük Prága épületeit, megnéztük amit csak lehetett, kívül belül. Szívesen folytatnám a legkiemelkedőbb műemlékekkel, hiszen a Hradzsin és környéke elképesztő. Rám jellemzően azonban talán még az Arany utcácskát elővesszük, de a portáloknál is szó lesz majd még épületekről.