A sors szövedéke

David Grossman A világ végére Scolar 2013

Ajánlom ezt a könyvet mindazok-
nak, akik szívesen olvasnak szépirodalmat az emberi kapcso-
latok bonyodalmasságáról. Számomra azért vált fontossá, mert  -emlékeim szerint- még nem olvas-
tam olyan könyvet, amelyik ennyire érzékenyen, láttatóan mutatja meg, mit jelent anyának lenni.  Azonosulni a vállalt szereppel, megkínlódni a nehézségeivel, időnként menekülni próbálni a megoldhatatlannak tűnő konfliktusok közül, és örülni, elfogadni a fiúkat olyannak, amilyenek.

Grossman a születéstől a növekedés különböző szakaszain át a kötelező katonaságig követi az anya hullámzó állapotait, érzelmi viszontagságait két fiával való kapcsolatának alakulásában. Nem szépít, nem idealizál, nem beszél mellé, szokatlanul nyitott és őszinte. Egy idő múlva az olvasó el is felejti, hogy egy férfi írja mindezt, aki két fiú apja, s gyászol is, hiszen egyikük életét vesztette 2006-ban a második libanoni háborúban.

Érzékletes tájleírások tarkítják a főszereplő nő vallomásait, aki nemcsak gyerekeiről, hanem élete két szerelméről is őszinte szembenézéssel beszél. Az asszony sorsa kamaszkorától szövődik egybe a két férfiével, akiknek a különbözőségeit és hasonlóságait remekül jellemzi a író.

Ami még nagyon fontos: a helyszín Izrael, amit végre nem politikusok torz szemüvegein és újságírók szövegelésein látunk, hanem a hétköznapok nehézségeit, ellentmondásait megélő, mérlegelő ember tapasztalatain keresztül.

A nehéz lélegzet

A repülő hegy
Kalligram Kiadó (Pozsony), 2008
Fordította: Márton László 

Hónapok óta halogatom. Írtam valaha néhány u.n. tudományos műről recenziót, de nem az én műfajom. Ez sem az, csak pár sor egy számomra nélkülözhetetlenné vált könyvről.

2008 karácsonya óta már hatszor olvastam. Mindig, ha baj van, ha újabb veszteség ér. Kiemel a személyesből s valami megközelíthetetlent tesz érzékelhetővé újra és újra.

A történet alig valami: két testvér Írországból elmegy a Himalájához, hogy megmásszon egy még ember nem járta hegycsúcsot. " olyan hegy, mely nem hord embernyomot, megmászatlan kolosszus." Miért is?
Csak mert ott van...
A helyiek Istenként tisztelik a Phur-Ri havas, jeges csúcsát. Az utazás kitervelője, az idősebb meghal. A fiatalabb emlékezik  "a valóság minden dimenziójától elszakadott" történetükre.
Miről is beszél az író szabadversszerűen? Arról, hogy "senki sem egyetlenegyszer hal meg az útja során." Arról, hogy " a hegy volt az, mely minket megtalált". Arról, "hogy ami van, az nem maradandó".

Hegyek, fény, sötétség, hideg. Küzdelem. Nehéz lélegzetvétel. "Áthatolhatatlan, üvöltő fehérség." Múlt, az idő, a kapcsolatok. Keresés, tévedés.  Szeretet. A sors. Mi magunk szemben önmagunkkal.
Egyszerre emelkedett és egyszerű az írásmódja s olyan, mintha hozzám beszélne bizalmasan, halkan.
Mikor először olvastam, egyszercsak fázni kezdtem, átjárta a havasi szél a szobámat. S mire végetért a 327 oldal -amit egyvégtében kellett végigolvasnom- érzékeltem a változásokat az agyamban és a szívemben. Idén nyár végén lapozgatva, itt-ott kinyitva olvastam hét estén át. "Halott voltál és visszatértél, mert visszahúzott egy kéz, visszahívott egy hang...

 Jön a karácsony. Örülnék, ha minél többen elolvasnák Christoph Ransmayr A  repülő hegy című megnevezhetetlen műfajú könyvét.

Ország Liliről jut eszembe...

 egy  jelenség, melyről az elmúlt évtizedekben nem igen esett szó.
Még semmi nyoma nem volt a számítógépes grafikának, és a digitális világ megalkotói tán még meg sem születtek vagy épp csak elkezdték imitt-amott tanulmányaikat, mikor Ország Lili a hatvanas években az alkalmazott technika  - rádiós áramkörök -  révén  egy olyan vizuális nyelv felfedezése és alkalmazása felé indult el, amiről akkoriban még sejtéseink se lehettek.

A képzőművészet és tudomány összefüggéseiről doktorandusz hallgatóknak tartott kurzusaim alatt alakult ki a rögeszmém, hogy a képzőművészetben jóval előbb jelennek meg dolgok, mint a tudományban, intellektuális szinteken. Talán a festők szobrászok különös képi érzékenysége, vizionárius képességei miatt előre megérzik, megsejtik, amit a jövő megteremt.

 

Labirintus. A kastély őrzője 1977 A Kiscelli Múzeum tulajdona*

Újra kellene elemezni Ország Lili életművét a digitális világ felkínálta új  szempontokból. Hátha valaki rádöbben ennek jelentőségére. Az idő, mely utóléri a műveket...  

Ország Lili: Ariadné fonala I. 1975-76 A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona*

Ország Lili kiállítása a debreceni MODEM-ben 2014. január 19-ig látható.
S. Nagy Katalin 

*A képek S. Nagy Katalin: Ország Lili című monográfiájából származnak.

Synthesia /a vakok, gyengénlátók és az audiovizuális művészetek viszonyáról

Blazsek András (SK/H), Martin Blažíček (CZ), Kiss László (HU) és Zérczi Attila (HU) kiállításáról (2012 február 1 - március 152B Galéria )

A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, egyfajta összeérzést hozva létre többek között a látás, hallás vagy a tapintás között.

 A művészek olyan alkotások segítségével igyekeznek a vakokat és gyengén látókat műbefogadóvá tenni, melyek egyes érzékszervek működésével egy másikat aktiválnak.
Például képet hanggá (majd a fejünkben a hangot képpé) való alakításával. A vakok a hangmagasság ingadozásával érzékelhetik a vonalak mozgását, hullámzását.
A cseh Martin Blažíček installációit látva érthetjük meg a legjobban a folyamatot, ahol erre konstruált gépek papírlapra rajzolt vonalakat és Rorschach tesztekhez hasonló pacákat olvasnak le és alakítanak át hangfrekvenciává.
Blazsek András munkájában egy  asztalban elhelyezett hangszórókból vízcsobogás és más környezeti zajok kényeztették a vak írással is kinyomtatott interjúkat olvasókat.

A kiállítás keretén belül Madácsy István képzőművész és Kroll Zsuzsa a Magyar Vakok és Gyengén Látók Szövetségének érdekvédelmi vezetője tartottak előadást. Madácsy István harminc önként jelentkezővel a színek érzékelését tesztelte. Azt vizsgálták, hogy az enyhén, közepesen vagy súlyosan látássérült egyének képesek-e érzékelni az arcukra vetített színeket. Harmincból mindössze egy valaki nem tapasztalt semmiféle különbséget a méterekről arcukra vetített színek között. Akik igen, azok a színek "hőmérsékletét" érzékelték, amit tulajdonképpen a lámpa távolsága miatt (halogén izzók színházi fóliákkal) fizikailag nem érezhettek.
Voltak, akik a komplementer színek közti "oktávokat" is érzékelték. Egyetlen színt "nem fogott" egyikőjük sem, az ibolyát. Madácsy ezt azzal magyarázta, hogy az ibolya érzékelésére nincs receptor a szemünkben, ezt agyi folyamat segítségével látjuk. Felvetődik a kérdés, hogy milyen pontossággal lehet kísérleteket végezni, ha nem ismerik a betegségeket. Születésüktől fogva vakok, vagy csak később veszítették el a látásukat? Milyen súlyos a látássérülésük? 

   Az előadás második felében Kroll Zsuzsa beszélt a vakok az álmairól. Elmondása szerint minden ember leképezi a világot tudatában, és ez jelenik meg álmunkban. Egy születése óta súlyosan látássérült például hangokkal, mozgásokkal, formákkal vagy terekkel álmodik. Ezeket mind képesek érzékelni úgy nevezett arclátás folyamán, ami minden emberben veleszületett képesség. Ennek segítségével nem megyünk neki a falnak korom sötétben. (láthatatlan kiállítás!) A vakoknál ez különösen fejlett képesség. Zsuzsa nem születése óta látássérült, ezért vannak elraktározott emlékképei. Elmesélte, hogy amióta elvesztette a látását, a gyermekkorában megismert boltot éli meg minden üzletben, ahova bemegy. Annak az egynek a képe még mindig él az emlékezetében. Foglalkoztatott az előadás alatt, hogy vajon hogy lesznek szerelmesek, hogy választanak párt, és hogy nevelnek gyereket? Az előadás végén egy kislány megkérdezte tőle, hogy mit lát álmaiban? Erre csak annyit mondott: "Majd otthon elmondom kicsim."

Szabó Dénes egyetemi hallgató (BME) dolgozata alapján.

Ezúttal zene

Zsuzsa szeptember végi kollázs készítő játéka az unokáimmal és barátaival folytatódott a KKKK-ban.
Gábor-Nagy Nóra zongoraművész csodálatos módon vezette be az 5 és 9 év közötti csemetéket a zene világába (tudatosan kerülöm a jelzőket, a délelőtt hallottak alapján is ilyeneket kéne sorolni: tágas, varázslatos, különleges, áradó...).
Saját szívdobbanásukat hallgatták s annak ritmusától jutottak a pianinohoz, melyen egy elefánt s egy fülemüle veszekedését és kibékülését játszhatták el.
Meglepő volt, hogy gyerkőceink, a formák bátor alakítói otthonosan mozognak a hangok között is.

Hová lesz ez a kreativitás, önfeledt alkotási készség? Miért csak nagyon kevesek maradnak a képek és a zene öszetett, rejtélyes, boldog birodalmában felnövekedve? Az egyetemen tanítva szerencsére átélem, minden évfolyamban akad egy-kettő, aki visszatéríthető.

Legközelebb festeni fognak a kis KKKK-sok.

Meglepetés

Ajándékba kaptam Lakner Zsuzsától a "22"Assembling Magazine aktuális számát,  melyet ő bemutatott  az angol nyelvű blogjában.

Mivel hiába vártam, hogy a magyar nyelvűn is megjelenjen, hát vállalkozom rá én.
Annál is inkább, mert két évtizede rengeteg felesleges írást olvastam a művészet végéről, a képzőművészet megszűnéséről, pedig én mindig is azt gondoltam és tanítottam, hogy a művészet egyidős az emberek öntudatosodásával (lásd altamirai, szibériai, afrikai barlangrajzok, festmények, Willendorfi Vénusz stb.)  és csak akkor ér véget, ha az emberiség léte megszűnik.
Az a művészet lényege, amit ez a nagyon kis példányszámú egyedi kiadványsorozat hordoz magában: összeáll néhány ember Ukrajnától Kanadáig - ez esetben 22- és készít megadott méretre különböző technikákkal műveket, amit Zsuzsa összefűz kiadvánnyá és elküldi a résztvevőknek, meg néhány kivételezettnek, akiket ezáltal közösségük tagjává avatnak. Szépség, misztikum, hit, humor, sokféleség, szellem, képi tudás, gondolatok evilágról, melyben éppen most léteznünk adatik.
Valójában megerősítik hitemet a művészet örökévalóságában.
Köszönet érte!  

Egy kiállítás elé

 Több, mint 150 kiállítást rendeztem 1968 óta.
Most, hogy Mózes Katalin újabb képeinek
rendezésére készülök, nem hagy nyugodni egy gondolat.

Miért van az, hogy vagyunk néhányan, akik tudjuk, hogy MK jó festő, tudja ezt néhány szakmabeli is, festők, művészeti írók, ám mégsem köztudott, közismert, nem tagja az u.n. mainstreamnek, nem futtatja senki, nincsenek galériásai, képei igen kevés műgyűjteményben láthatók? Sajnos, én sem értek a menedzseléshez, úgy tűnik, ma enélkül nem megy. Amikor 1977-ben elkezdtem Farkas Istvánnal foglalkozni, alig valaki tudta, hogy kicsoda ő és a könyvek, kiállítások, gyűjtők ellenére megdöbbentően ismeretlen ma is. A legeredetibb, legkülönösebb, legjobb magyar festők egyike volt, mégis rendszeresen kifelejtik olyan népszerűsítő sorozatokból, amelyekben másodrangú festők rendszeresen bemutatásra kerülnek.
Akinek bármi ötlete van, mit tehetnénk Mózes Katalin ismertebbé válásához, írjon!

  


















 Fotók: Zsubori Ervin

KKKK, avagy új klub születik

Figyelem! Szíves tájékoztatásul:  Lakner Zsuzsa kollázs-nagyasszony nemcsak a BME kommunikáció szakos hallgatóit kápráztatja el kollázs készítő instrukcióival immár második éve szeptember végén meggyőző tudásával, hanem szombaton, szeptember 24-én a  KKKK-ban,  azaz KataKeletiKárolyutcaiKlubjában ( névadó Zsubori Ervin) nyűgözött le és inspirált kreatív, kitartó munkára hat 7 és 9 év közötti hölgyet és urat. 

Fantasztikus, szürreális művek születtek a padlón szerteszórt színes újságokból. A gyerekek magától értetődő természetességgel beszélik a kollázs nyelvet, olyan összefüggések feltárására is, melyet verbálisan még nem tudhatnak.

Évek óta tanítok művészeti kommunikációt is, pompás megfigyeléseket tehettem. Köszönet érte! SNK