Szórd szét kincseid, a gazdagság legyél te magad Weöres Sándor
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hoffmann Erika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hoffmann Erika. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 19., kedd

Könyvajánló a kortárs amerikai irodalom népszerűsítésére

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek (1993)

,,A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is." J. Eugenides


Ha van olyan könyv, mely olvasása után kérdőjelek maradnak az emberben, akkor Jeffrey Eugenides Öngyilkos szüzek, (The Virgin Suicides) című regényét határozottan ide sorolnám. A végkifejlett kapcsán bennem maradt űrt akár csalódottságnak is nevezhetném, de mégsem teszem, mert Eugenides már ezzel az első regényével is hűen követi a későbbi nagy munkáiban (Egy test, két lélek, Házassági összeesküvés) is kiforrni látszó írói stílusát.


A történtet a 70-es évek Amerikájában, Grosse Pointe városkában (Michigan állam) játszódik, ahol az öt Lisbon lánytestvér közül a legfiatalabb, 13 éves Cecilia öngyilkosságot követ el. Az ő halálát követő egy év alatt bekövetkező, mind a nővéreit mind a szülőket és a közelebbi szomszédságot, iskolás társakat érintő változásokat követhetjük nyomon.
A regény abban is különleges, hogy a narrátor egyes szám első személy helyett, a lányokat idealizáló fiúk csoportja mesél többes szám első személyben.

Hogy a vallásos szülői szigor, a bekövetkezett tragédia, avagy a közös gének-e a felelősek az életben maradt négy lánytestvér sorsáért....nem tudjuk, nem tudhatjuk. Nem ad erre választ az író, inkább az olvasót is abból a külső helyzetből engedi szemlélni, amelyből a fiúk ,,kukkolják" a Lisbon lányokat.

Nincsenek nagy lelkizős pillanatok, mély lélekrajz és még különösen szimpatizálni sem fogunk a szereplőkkel, mégis valamiért visz minket a sztori előre, és nem tudjuk a könyvet letenni. A kíváncsiságon túl valami más is. Valami más, amit meg akarunk érteni.

A regényből Sofia Coppola rendezésével film is készült, többek között James Woods, Kathleen Turner, Kirsten Dunst, Josh Hartnett szereplésével.

2012. június 3., vasárnap

A lovakat lelövik, ugye?

Valóságshow életre-halálra

Horace McCoy nagysikerű regényét dolgozta át és vitte színpadra a Vígszínház társulata Eszenyi Enikő rendezésével. Az aktuális hazai viszonyok: gazdasági válság, elkeseredettség, a média kiszipolyozó világa, közöny és elfásultság adják a keretét a csopaki maratoni táncversenynek, ahol a fődíj nem más mint 10 millió forint.Több hétig tartó gyilkos hajsza ez, mely alatt nem kevés megaláztatás is vár a versenyzőkre de a pénz az úr és a nyeremény reményében lassan mindenki felvillantja mire is képes igazán.


Igazi tükör ez, a magyar nép elé tett tükör. ,,Mindegy hova, csak innen el" fogalmazzák meg sokan az indulók között. Ingatlanhitel, kifizetetlen számlák, születendő gyermek, sorstalanság, irreális álmok hajszolása mind-mind motíváló tényező. Kapcsolatok bomlanak fel, újak születnek. Győzni, minden áron, másokat eltaposva is. A nézőközönséget is bevonva pedig mi is közvetlenül részesei lehetünk a versenynek, és már-már bűntudattal élvezhetjük annak minden percét.


A színház majdnem teljes társulata részt vesz e darabban, így olyan arcokat láthatunk viszont mint Hegyi Barbara, Pindroch Csaba, Bata Éva, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Börcsök Enikő.

Az előadás alatt többek közt a Hajolj bele a hajamba, Hol van az a nyár, Teszkó, Hello TouristMindig az a perc, Nekem a Balaton a Riviéra c. dalok csengenek fel. 


Van, amikor már nincs kiút, amikor olyan elkeseredetten látjuk a világot, hogy már minden mindegy? Muszáj minden áron küzdeni, vagy van egy pont amikor egyszerűbbnek tűnik kiszállni? Mikor minden hitünk elhagy mi marad nekünk?

Őrült derby volt az biztos...

2011. augusztus 7., vasárnap

Apolló Angyalai

Vér, izzadság, tütü


A balett sokak számára nem más mint dicsőség és könnyed ragyogás a színpadon: a ballerina álma beteljesült, élete csupa öröm és boldogság.
Ennél azonban sokkal mazochisztikusabb műfajról van szó, mely köszönő viszonyban sincs a A Fekete Hattyú című filmben Natalie Portman által megformált karakterrel. A legtöbb balettost igazán rosszul érintette az ott felvázolt világ, mely a ballerinákat meggyötört, lelkibeteg, anorexiás, férfiak által irányított bábuknak állította be. A valósághoz vajmi kevés köze is van a filmnek, és sok hivatásos táncosban még annak a gondolata is felmerült, hogy egyáltalán Natalie Portman táncolta- e végig a bonyolúlt jeleneteket... Hogyan is lehet egy egész élet kőkemény és fáradságos munkáját egy év alatt abszolválni? A balett egy életre szóló elkötelezettség, már-már hitvallás kell hogy legyen annak, aki igazán komolyan szeretne vele foglalkozni.


A szentpétervári Mariinszkij (korábbi Kirov) Balett londoni fellépésük 50. évfordulóját ünnepli. A neves esemény kapcsán több riport is készült a táncosokkal, bepillantást engedve a balett igazi világába és a társulat működésébe.
Ahhoz kétség sem fér, hogy kemény műfaj ez: vértől duzzadtak és sajognak a lábak minden nap végén. Sokszor még a méregdrága balettcipőkbe csepegtetett vodka sem segít a lábujjak lazításában. Legtöbbjük számára ez a fájdalom nem csak hogy természetes, hanem elvárt, a kemény munka és az elhivatottság jegye is egyben.

A Mariinszkij Színház gótikus labirintusában nem nehéz eltévedni sem. Hatalmas könyvtár és tütü temető teszi még misztikusabbá a 19. században épült erődítményt.
A francia táncos, Jean-Baptiste Lande 1738-ban érkezett Szentpétervárra, azzal a céllal, hogy a cári palotában szolgálók gyermekei számára iskolát alapítson. (Vaganova Akadémia) Az orosz királyi család imádta a balettot. Az 1917-es forradalom után a szovjet kormány pedig nemhogy halálra ítélte volna e műfajt, hanem támogatta is azt. A zsarnoki rendszer és a balett prímán megfértek egymás mellett.

A táncosok zárt világába még a színházi zenekari tagok sem férnek bele, nincs keveredés. Külön termek és büfé áll rendelkezésre a két ,kaszt' részére. Gyakori, hogy balettosok kötnek egymással házasságot. Ki mást is vehetnének el, kérdezik széttárt karokkal.
Ha egy táncos nem jelenik meg a napi óráján, akkor akár 300 rubelra is megbüntethetik. A mesterek kara egytől egyig korábbi táncosokból áll, kézről-kézre, lábról-lábra adják át tudományukat.


És hogy mit csinál egy táncos a próbák között? A gyakorlótermeken kívül lévő süppedős fotelekben pihennek, iPod-ot hallgatnak és miniatűr íztelen szendvicseket harapdálnak. A napi 12 órás készenlét és próba teljesen normálisnak mondható, hiszen a társulat repertoárja oly széles , hogy egyszerre akár 5-6 darabot is be kell gyakorolni. A balettosok majdnem 100%-a a világhírű Vaganova Akadémia növendékeiből kerül ki, ahol évente átlagosan 3000 jelentkezőből mindössze 60 nyer felvételt. A 60 felvett tanuló közül pedig jó, ha 25 kap táncos diplomát.

,, Legyőzni saját magadat, legyőzni a fájdalmaidat, harcolni saját lustaságod ellen, mikor már minden erőd elhagyott, fáj minden porcikád, és olyan érzésed van mintha a leleked is elhagyta volna testedet,ez az igazi ballerina életérzés."


Pár hónapja jelent meg Jennifer Homans egyedülálló eposzi munkája Apollo's Angels címmel, amely a balett történetét foglalja rendszerezett egységbe.


A könyvnek sajnos magyar fordítása még nem kapható, de bátran ajánlom azoknak ,akik nem csak angolul szeretnek olvasni, hanem a táncok és a balett iránt is érzenek egy pici vonzalmat. Mivel önmagában is egy igen nehéz és vaskos könyvről van szó, így nem tipikus nyári (strand) olvasmány, mellette bátran forgassunk mást is!


Legtöbbünk számára a balett egyet jelent Oroszországgal, gyökerei azonban Európa másik felén, francia és olasz földön húzódnak. Az első balett előadást egy 1581-ben 6 órán át játszott ,,Ballet Comique de la Reine" jelentette, melyet színpad hiányában a király udvarában megjelent vendégek között adtak elő. Az allegórikus tartalmú előadás központi témája a hatalmas Minerva és Jupter által legyőzött Kirké istennő volt, aki najádok, erdei tündérek, hercegnők és a királynő táncának kellős közepette ajánlja fel varázspálcáját a királynak.


Az Apolló Angyalai azért is egyedülálló a palettán, mert nem csupán szimpla tánctörténeti műről van szó: Homans sokkal nagyobb kontextusba helyezi a balett művészetét és az egyes történelmi korok részletes bemutatásán keresztül ad mindenre kimerítő magyarázatot.
A balettot a reneszánsz, a francia klasszicizmus, forradalmak, romantika, expresszionizmus és bolsevizmus, modernizmus és a hidegháború formálta olyannak amilyen.
A könyv sorra veszi az összes létező irányzatot, így a franciát, dánt, oroszt, olaszt, brittet, majd a legutolsó fejezeteben az amerikai stílus fejlődését is taglalja. Az összegzésben a balett jövőjét vázolja a szerző, kissé talán negatív, pesszimista szemlélettel.

A Magyar Nemzeti Balett szeptembertől újra fellép, először a Szentivániéji álommal. Műsor és jegyinformáció itt. A Moszkvai Városi Balett novemberi előadásaira pedig jegyek már szintén kaphatók.

(A Mariinszkij Színház társulatával készített interjút és a hozzá kapcsolódó információt a The Sunday Times Magazine-ból vettem és fordítottam. Az Apolló Angyalai könyv a Bookline.hu internetes oldalon rendelhető.)

2011. június 21., kedd

Babe I am here again...találkozás egy régi szerelemmel

Beszámoló a Take That Progress Live 2011 Tour dublini koncertjéről

Kamaszkorom nagy kedvence volt a Take That. Rajongásom viszonylag rövid életű ámde annál viharosabb volt: megszállottan gyűjtöttem minden velük kapcsolatos anyagot: fotók, újságcikkek, matricák, autogramm kártyák, poszterek, hang és videóanyag. Az öt fiú közül szívem igazán Mark Owenért dobogott, Babe című dalát egy nap akár százszor is meghallgattam és grafikusművész nagynénimet még arra is sikerült rávennem, hogy Mark élethű arcképét megrajzolja nekem. Esténként a rajzot nézegetve sírtam álomba magam. Nobody Else című (1995) albumuk után azonban nem tudtam mit kezdeni a zenei stílusváltással és a srácok új frizurájával, így lassan-lassan a poszterek is lekerültek szobám faláról. Hosszú évek teltek el Take That nélkül, majd tavaly Progress című friss albumuk is a Karácsonyfa alá került. Kicsit szkeptikusan fogadtam és éppen csak belehallgattam, talán összesen két-háromszor pörgettem végig az albumot...
Turnéjuk hírére John (férjem) húgai vettek nekem is (titokban) jegyet, így gondoltam lesz, ami lesz alapon elmegyek. Az utolsó két hétben propagandaszerűen naponta többször is feltettem az új albumot, lassan a dalok is a fülembe másztak, majd a koncert előtt pár nappal egy Ultimate Collection DVD-t is végignéztem, régi videóklipekkel, felvételekkel. Igazi nosztalgikus hangulat tört rám, megrohamoztak az emlékek, újra átéltem Mark iránt érzett platói szerelmemet, olvadoztam a fiúk klipjein. Ebben a szellemben indultam neki a szombati koncertnek is, a még nálam is nagyobb TT fan Rice lányokkal.
A Croke Park-ban teltház volt: parfümfelhőbe burkolt, kicicomázott, feltupírozott, önbarnított visongó nők ezrei, megfáradt, leharcolt kismamák, unalmas arcot vágó elráncigált papucsok, és fiatalságukat újra élő 40-esek, 50-esek képezték a közönség kemény magját. Előzenekarként a Pet Shop Boys paprikázta fel a hangulatot, és a szemerkélő eső szerencsére olyan rövid ideig tartott, hogy csupán a lányok lábáról mosta le az önbarnítót, a koncert kezdésére szépen kiderült az ég, lekerültek az egyen esőkabátok is. A színpad tetejét egy hatalmas futurisztikus robot uralta, melynek kicsinyített mása (amely 20 méter magas volt) a színpad közepén a fiúk showjának fő kellékét képezte.
Hatalmas ováció között felcsendültek az első számok is , ekkor még Robbie nélkül adták elő a korábbi albumok nagy sikereit (Rule the World, Patience, Shine, Greatest Day.) Show elemekben végig nem volt hiány, egy egész cirkusz felvonult: százlábú kukac, Nyúl az Alíz Csodaországban c. meséből, táncoló shaolin papok, füstfelhők, lángcsóvák, sziporkázó fények. A srácokat aztán elnyelte a föld (színpad) és nem sokkal később már Robbie robbant be és adott elő egy komplett mini-sowt kizárólag saját számaiból (Let me Entertain you, Rock DJ, Come Undone, Feel, Angels.) Meg kellett állapítanom, hogy az 5 fiú közül végig Robbie bizonyult a legenergikusabbnak: több ízben pacsizott le a közönséggel, és sütötte el öniróniát sem nélkülöző poénjait (melyek főleg az együttesből való kiválására, és korábbi alkoholizmusára utaltak.)
A koncert következő részében már mind az öten együtt fújták az új album dalait (Flood, SOS, Kidz, Uderground Machine, Pretty Things.) Howard fehérbe, Jason feketébe öltözve (sakk bábukat imitálva) mutatta be világhíres tánctudását, majd egy igazi balerina, Cindy is a színpadra lépett. A rajongók csak úgy sárgultak az irígységtől. Tűkön ülve (állva) vártam a régi nagy slágerekre, melyeket én is betéve tudok. Szerencsére nem maradt el egy sem, Gary zongorával kísérte végig a legelső sikereket úgy mint a Babe, Pray, Everything Changes, Back for Good, Million Love Songs, Relight My Fire. A show végéhez közeledve meghallgathattuk Gary és Robbie Shame című duóját is, majd a színpad elcsendesedett, és a közönség mindössze csupán egyszer tudta visszatapsolni az elfáradt fiúkat (Eight Letters). Hazafelé ballagva, fülemben Take That, arcomon mosoly....nem érdekes, hogy majdnem 20 év után pont Dublinban láttam őket először? (Most már azt is remélem, hogy nem utoljára!) ,,Never forget where you have come here from. Never pretend that it is all real. Someday soon this will all be someone else`s dream.''
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...