Lábbelik #6; Attila cipő

Újabb jó híreim vannak. Kettő is, lábbelikkel kapcsolatosak.
Az egyik; ősszel a Néprajzi Múzeumban lábbeli kiállítás fog nyílni, elképesztő anyaga van a világ minden tájáról. A másik; világversenyen díjazott fiatal cipészünk van, aki a témában már több aranyéremmel (nem kevesebb ezüst és bronz érem) rendelkezik. Ha valaki meglepődne nézze meg először a képeket (SNIPP Fotó), igazán meggyőző munkák, azután pedig a honlapját.

Kovács Attila Nagyváradon született 1968-ban cipész családban, tanulmányait ott, Nagyszalontán és Debrecenben végezte. Cipész, ortopéd cipész, 2001-től mester, a kézműves hagyományok folytatója.
Az első két képen "A CÍMERES" Aranyérem + Legjobb Férfi cipő "Best of -Különdíj". Barna antik színű, egyedileg kézzel festett férfi félcipő, különleges ráma és talp-varrással. A cipő szenzációja, hogy egy darab sík felületű borjúbőrből van elkészítve, nincs a felső részén sehol varrás illetve toldás. Talpőrébe faragott magyar címer, a sarkán intarziás minta és réz szegezés díszítés, amely a talpon is visszaköszön.

"ŐSZI LOMB" Aranyérem + Legjobb Női cipő "Best of -Különdíj". Vörös-barna színátmenetes, borjúbőrből készült női bokacipő. A felsőrész levél formájú alkatrészekből varrt, rajta az erezetek domborításos technikával készültek. Az egész cipő kézzel festett melyet az őszi lombok színei inspiráltak. A cipő sarka belül helyezkedik el, nem látszik, talpán faragott levélminta.

"PIRARUCU" Aranyérem + Legjobb Férfi cipő "Best of -Különdíj". Vörösbor színű férfi bokacsizma, fekete csatszíjjal rámán-varrott technológiával. A cipő érdekessége, hogy a legnagyobb édesvízi halfaj bőréből készült melynek neve Pirarucu, élőhelye az Amazonas folyó Dél-Amerikában.
Sorolhatnám még Attila szakmai elfoglaltságait, amelyet a legmagasabb szinteken tölt be (pl, Mestervizsga Bizottság elnöke és tagja), utána egyéb díjait, amelyet a népművészet területén ért el (pl. Magyar Kézműves Remek, Gránátalma Díj), de a legjobbnak tartom őt idézni. "Eddigi munkásságom során törekedtem mesterségem minden fortélyát megismerni, a megszerzett tudást továbbadni és ezt a jövőben is folytatni kívánom".
Messzemenően támogatom.

Lábbelik #5, OBT

A címben a rövidítés az Országos Bőrműves Tábort jelenti. Múlt évben szóltam róla Képzők Képzője címen. Akkor a szűcsmunka volt soron, most pedig az egyszerűbb lábbelikkel voltunk elfoglalva. Nézzünk mindjárt egy példát is:

Ne tessenek mosolyogni kérem szépen, ez komoly dolog... habár a hallgatók is nagy örömmel fogadták ezt a demonstrációt, amit mondhatnék akár performansznak is. Még az asztalra is fel kellett másznom, hogy mindenki jól lássa. Elárulom, ez a strandpapucs egy műtárgymásolat! Az eredetivel egy fotón találkoztam, afrikai viselte a lábán. Jellemző darab, az ökológiai környezet nyilvánvaló; ilyen csak száraz, meleg éghajlaton, homokos, földes vidéken születhetett. A társadalmi-gazdasági környezet is lemérhető, nyomorúságos, szegény vidéken készülhetett, ahová a modern kereskedelem már betette a lábát. Messzemenően tudomásul veszi a láb anatómiáját, a lábtő- és sarokcsontoknál a leglaposabb, a PET palack feneke megtámasztja a sarkot, a láb nem csúszkál benne. Technikai kivitele meglehetősen egyszerű és ötletes. Egy szál megsodort textilcsík, közel középen meghajtva indul a lábujjak közül, a lábfejet kétoldalról körülvéve, a sarkot megkerülve ér vissza a záródáshoz, amely egy önmagából képzett masni. A szalag három ponton a palackon is átmegy. Egy hibája van csupán, járás közben nyikorog.

 A ló- és tehénkönyök, a medvetalp mind természetben fellelhető formák. A térben gondolkodás a tárgykészítésben csak sok gyakorlás után közelíti meg az elképzelést. Az első lábbeliknek közös ismérvük, hogy egy darab bőrből készültek, mivel nincs még minőségi különbség talp- és felsőbőr között. Meglepő a változatosság a mai lábbelikhez képest. A sok próbálkozás közben kiváló megoldások születtek. A bocskorok, mokaszinok, a középkori lábbelik mind ilyenek.

A legnagyobb sikereket elért példák (balról jobbra), egy mocsárlelet, római szandál, és egy másik tőzeglápból előkerült darab (Damdorf). A lábra hajtáskor keletkező bőséget, a ráncokat kivágták és szép sorba rakták. A harmadik különösen érdekes, a térformálást a bőr behasogatásával érték el, mikor felkötötték a lábra, akkor vette fel a formáját.

Nem véletlenül ihlette meg az alkotókat egy-egy hasonló megoldás. A középső képen ráadásul az ellenpont is látható, a fröccsöntött műanyag strandpapucs.

A megoldások másik, fejlettebb sora, amikor a talpat fogják fel sík felületnek, ezért az külön darabból készül. A római caligák, szandálok, papucsok, de már a középkori lábbelik egy része is idetartozik. Ennek az afrikai szandálnak volt a legnagyobb közönsége. Többen is mintának választották ezt a modellt.

Az előadásaimat, a képeket komoly jegyzetelés kísérte, nagy örömömre. Egy bocskort szinte mindenki elkészített filcből, hogy átálljon az önálló gondolkodásra. Utána már a kivitelezésre szánt modellek készültek, amely alapján bőrből fogják a hallgatók megcsinálni terveiket. Ebben tiszteletre méltó jóbarátom segített, aki iparművész létére egyben cipész is. A terveken meglátszott az a gondolkodásmód -remélem-, amiről mindvégig beszéltem; az egyszerű, világos, tiszta szerkezet, az anyagszerű megoldás.

Végül pedig egy életkép. Mindenki hozott, vagy kapott kaptafát, amelyre a saját méretű lábbelit elkészítette. A képen egy kivétel is van, kis fedeles gyermek bocskor filc modellje, melyet az egyik kedves résztvevő az unokájának készített.
Elnézést kérek az alkotóktól, de nem találtam értelmét, hogy névszerint is aláírjam a fotókon található munkák gazdáit, hiszen e kis cikk ügyszeretetből született, ráadásul mindenki igazán kitett magáért. Köszönöm.
Remélem hamarosan néhány teljesen kész lábbelit is be tudok mutatni. Ez most  'kopirájt', technikai akadályok és időhiány miatt problémás.
A megrendeléseket szívesen közvetítem az alkotók felé!

---

2. fejezet
Elhárultak az akadályok, megkaptam a kész lábbelikről a fotókat.

Legszívesebben mindegyiket megmutatnám egyenként, szerény véleményem szerint nagyon jól sikerültek.
A legkorábbi mocsárleletek, a római lábbelik, a népi saruk és a legmodernebb papucsok mind megtalálhatók közöttük. A szigorú szerkezetes mellett, amely esztitikai erényekkel bír, a nőiesen mintázottak egyaránt előfordulnak.
A nyersességük ne lepjen meg senkit, natur bőrből készültek, amely rövid viselés után megsötétedik, megkapja a patináját.
Jövő évben Afrika bőrmunkája lesz a téma!

Lábbelik #3

Lehűlt az idő, most már nem lehet a római mintákra készült szandálokban járni, valami zártabb cipőt kellene felvenni.

A boltokban találhatő mokaszin látszik a legelfogadhatóbbnak az átmeneti időszakra a csizmák előtt. Ezek a nőiek...

... ez pedig a férfinek készült. De miért is hívják ezt a típust mokaszinnak, hiszen tudomásom szerint ezek az igaziak:

Jó, jó tudom, mert könnyűek. Ez még nem volna elég hiszen más könnyű cipők is vannak, mégsem mokaszinok. Talán a szabása miatt, a külön fejbetét miatt! Igen, de ezzel nem tudok egyetérteni.

Nagy nehezen találtam -jobb oldalt- egy ilyet is. Az eredetiek ritka kivétellel egybeszabottak. Érdemes kipróbálni, egy újságpapírra rátéve a lábatok, próbáljátok meg úgy ráhajtogatni, hogy valamennyire felvegye a láb formáját. Óriási feladat ugye! A baloldali rajz a képen láthatónak a szabása, egyszerűen két talpforma adja meg az egy lábbelihez szükséges nagyságot.
Sokezer év telt el, mire eljutottunk a medvetalpból és lókönyökből -tényleg vannak ilyenek, egyszer szóbahozom ezeket is- készült lábbeliktől a láb térbeli formáját felvevő szabott darabokig.

Profi gondolkodásról ad számot ez a rajz is, sok próbálkozás után alakulhatott ki ez a szabásforma, egészen kb. a középkor közepéig fennmaradtak az ilyen típusúak. Például a sarokvarrás nem esik középre, hogy ne törje fel a lábat. Hozzájárul mindehhez, hogy nem volt minőségi különbség még a talp- és felsőbőr keménysége között.

A kedvenc darabom rajza -grafikailag is izgalmas-, bal oldalt a bemetszések a lábrakötözés során kinyílnak és felveszik a láb formáját. Emlékeztetőül, a régi neccszatyrok is ugynígy működtek. Nagyon nagy ötlet és anyagtakarékos is. A saját anyagából készült megkötővel lehet összefűzni.

A modern daraboknál hiányolom azért a gondolkodást, mintha sémára készült volna mindegyik, minimális változtatásokkal. Lehet, hogy ennek a modern technológia az oka?

Az 1860-as évek elején Drezdában Robert Knöfel dolgozta ki a geometriai alapokon nyugvó lábbeliminta tervezését. Így néz ki egy modern mokaszin szabásrajza.
Nem is tudom... most akkor fejlődtünk, vagy túlbonyolítjuk? Nem lehet könnyű dolga egy mai cipőtervezőnek.

Lábbelik #2

Főleg a lányoknak szánom a folytatást, de azért a fiúknak is érdekes lehet. Egy nagy bevásárlóközpont cipőboltjában láttam az alábbi szandálokat:

Illetve, nem is tudom, igazán nem jó a terminológia, mert boka fölé érnek és elvileg akkor már nem szandálok. Azért ne legyünk ilyen szigorúak szakmailag, vannak olyan szellősek, mint a szandálok. Mindegyiknek a római lábbelik voltak az előképei. A kinagyított darab különösen egy régi szobron láthatóra hasonlít.

A különbség azonban abban van, hogy az eredeti, mint egy kifejlett kultúra darabja az anyag sajátosságainak jobban eleget tesz. A nyelve dombornyomott, egybeszabott (!) és fűzőszíjjal záródik. Az újabb ezzel szemben kissé csicsás nyelvű, szíjakból áll össze, amelyet fém nittekkel ütöttek össze és csatos. Lényegi különbségek, még lehetett volna tovább foglalkozni vele, nem tudom mennyire tetszik majd a vevőknek.
Néhány régi ábrát a kidolgozottakból is hadd mutassak. Ennek a neve 'caligae', sok régészeti lelet mellett a szobrokon, rajzokon aránylag gyakran előfordul. Használták a légionáriusok is, ez azonban valamely tisztségviselőé lehetett.
A másik a 'calcei', a zárt, már inkább cipőszerű viselet. Mellette egy nem is tudom 'soleae' vagy caliga, de szerintem inkább az előbbi, csodálatosan megoldott záródással. A fűző elöl-középen rögzített, ezt kiemeltem egy kicsit sötétebb árnyalattal. Úgy gondolom egy az egyben megállná ma is a helyét.

Kiterítve jól látszik, hogy egybeszabták ki ezt a caligát, azután kapott egy talpat és egy erősebb belső-talpat. Nem lehetett valami anyagtakarékos megoldás, ez azonban akkor kevésbé volt szempont. Igazán kimódolt szabás, a láb formáját jól felveszi, amelyet meglehetősen nehéz megoldani.
A talpak kopásállóságát 'bakancsszegekkel' javították, meglepő formákban ütötték fel, a praktikustól egészen a virágornamentikáig és svasztikáig sokminden előfordul.
Egy dícséretes, anyagszerű megoldás és még aránylag anyagtakarékos is. A középvonalban végigfutó fűzésmód tudomásul veszi az anyag sajátosságait, de hogy miért kellett az anyagtól idegen fémes festéket rávinni..., de mint tudjuk a divat kiszámíthatatlan.

Végül az egyik kedvenc, eredeti leletek alapján rekonstruált caliga. Figyelemre méltó a lábujjak közötti szálvezetés, amelyet azonban a modern változat már nem vett át. Igazán kíváncsi vagyok, lesz-e divat valamelyik mai darabból. A meleg itt van, szandált kell venni, de vajon milyet?

Lábbelik #1

A Költészet Napjával kapcsolatban jutott eszembe, hogy vajon ki tudja, mi volt a foglalkozása Petőfinél a ' béke barátja Bagarja' szereplőnek? A válasz ezen a metszeten látható. Nem Petőfi korából, mert akkor még a bagaria nevü bőrfajtát nem ismerték Nyugat-Európában és a csizmadia mesterség sem vált el a cipőkészítőktől. 1568-ban jelent meg Jost Amman Ständebuch kötetében az akkor ismert mesterségek kiváló fametszetes képei között. Csudára becsülöm, mert olyan pontosan ábrázolt mindent, hogy meggyőződésem szerint személyesen járt a műhelyekben és csak azután készítette el a metszeteket. Például a varró mester lábszíjjal fogja le a cipőt, hogy a kéttűs varráshoz mindkét keze szabad legyen. Ráadásul a talp formáját követő vonal a 'ritz', azaz a varratárok is kitűnően látszik. Ebben fut a felsőrészt és a talpat összeerősítő fonal, hogy ne lógjon ki a talpra, mert akkor a járáskor lekopik és szétesik a lábbeli. Szemmel látható az is, hogy a csőrös cipő divatjának már vége, az árukészletben az ökörszáj és szarv-, vagy tülökcipők vannak túlsúlyban. Méltányolom a verset is, amelyet Hans Sachs (1494-1576) írt, mindegyik mesterséghez. Ez különösen melengethette a szívét, mert eredetileg cipész volt. Így kevésbé ismert, de ha azt mondom ő a nürnbergi mesterdalnok, akkor már többen kapcsolnak. A szerepe szerint is, de a képen is jól látható, kedves, szelíd, bölcs ember, aki a jó mellé állt. Ebben lelki rokonok Bagarja urammal.

Nem is olyan régen tért vissza a divatba a csőrös cipő, itt-ott még ma is látni a lányok-asszonyok lábán. Na nem ilyen szélsőséges formában! Akkor még különbek is voltak, többek között az orrát egy szalaggal felhúzták és lábszárhoz kötötték 'kényelmi' szempontból. A sár miatt is valószínű, de a gyors kopást is megelőzendő és az életformából következően külön papucsot is viseltek hozzá. Több ilyen, papuccsal együtt viselt lábbeli ismert.

Ha volna szabályosság a divat változásában -annak ellenére, hogy egy-egy forma időnként visszatér- akkor most a másik végletnek kellene következnie, az ökörszáj (Kuhmaulschuh), vagy a szarv-, vagy tülökcipőnek (Hornschuh). A korabeli metszeten már ezeket árusítják. Szemrevalóbbak a csőrös cipőnél, ha jól emlékszem a tűsarkú cipő divatját követően voltak olyan papucscipők, amelyek éppenhogy a lábujjak végét takarták csak. Kedves lányok! Ki vállalkozik az új divat bevezetésére? Nem fog sikerülni, a divat útjai csak részben irányíthatók! Egyébként eddigelé nem volt igazán sarka a cipőknek, éppen ebben az időszakban jelenik meg. Erre majd visszatérek.

Dürer sem maradt ki, fennmaradt terve (1525 körül) alapján készítette el egy ortopéd cipészmester 1974-ben, teljes hitelességgel ezt a cipőt.

A képek többnyire a Német Bőrmúzeum anyagát tartalmazó katalógusokból valók, meglepő dolgok találhatók bennük.

Melegszik az idő, hamarosan jön a szandálviselet!