Dani uraság szilvája

A "régen minden jobb volt" alapigazság egyik megdönthetetlen bizonyítéka, hogy régen az osztálykirándulások nem arról szóltak, hogy a gyerekek napközben a plázában csámborognak, délután az élményfürdőben este pedig a kocsmában buliznak. Na jó, az utóbbi lehet, hogy régen is így volt. De régen a tanulmányi céllal szervezett kirándulások során a diákok tényleg eljutottak múzeumokba, meglátogattak műemlékeket, esetleg valamilyen kulturális eseményt. Így jutottam el én is veszprémi gimnazistaként Berzsenyi Dániel házába, a somogyi Niklára, és bár gyerekkoromban onnan néhány kilométerre töltöttem csodaszép nyarakat  a nagyszüleimnél, de valahogy ez a Berzsenyi-vonal kimaradt akkoriban. Tavaly ősszel viszont már önszántamból kanyarodtam oda egy kaposvári kiállítás-látogatás után, sőt vittem magammal másokat is. És bár az utak állapota mintha a kétszáz évvel ezelőtti állapotokat tükrözték volna, de a gyönyörű somogyi táj az őszi napsütésben mindenért kárpótolt, és ráadásul pont elcsíptük a gyümölcsfák termésének utolsó, túlérett darabjait a költő, vagy ahogy a helyiek hívták annak idején: „Dani uraság” kertjében.

A Kemenesalján született Berzsenyi fiatal felnőttként került Niklára (korábbi írásmód alapján: Mikla), anyai öröksége révén. Egyik levelében maga is kétféle módon használja a település nevét: „Ime, Niklán kezdtem e levelet írni és Miklán végeztem el! melly nagy líricusi ugrás! No de haggyán, hiszen mindegy, Nikla vagy Mikla.” (1809. nov. 25.)

Ott kezdett el komolyabban gazdálkodni népes családjával és természetesen ott írta műveit. Közben ha távolról is, de tartotta a kapcsolatot irodalmi kortársaival, része volt a kulturális közéletnek, még a keszthelyi Festetics család meghívásainak is eleget tett, például a legendás Helikon ünnepségek idején.

1811-ben egy évszázados vihar – amelynek emléke ma is él az utókor emlékezetében –, tönkretette a család házát, ezután vágott bele a költő a ma is álló épület eredetijének építésébe, amelyben később aztán a múzeum kapott helyet. Mellette még megtalálható az egykori hatalmas birtok gyümölcsösének egy kis része, ahol Berzsenyi szakértő módon nevelte a fákat és méhészkedett. Így az őszi látogatáskor jól esett azt hinni, talán az ő gyümölcsfáinak valamiféle leszármazottjának, vagy legalább az ő földjének a szilvában meggyűlő zamatát érezhettük, amikor a ház gondnoka megengedte hogy sétáljunk egyet a kertben is és felszedegettük a földről a lehullott gyümölcsöket, a darazsak nem kis felháborodására. Ugyanez az ízemlékező érzés jár át, amikor Balatonfüreden a Berzsenyi forrásból veszem a vizet, az erre rendszeresített csatos üvegpalackokban, hogy talán ugyanazt az ízt érezhette ő is, kétszáz évvel ezelőtt.

A látogatás kapcsán vettem elő újra az írásait és a róla szóló irodalmat, köztük egy helyi amatőr helytörténész, Hársházi István könyvét, aki összegyűjtötte a faluban és környékén fennmaradt történeteket Dani uraságról és családjáról. A történetek a népi szájhagyomány minden báját és tévedését magukban hordozzák, de így is élvezetes olvasmány az egész könyv. Emellett már az interneten is fellelhető a költő levelezése, valamint a társadalmi kérdésekkel és a gazdálkodással foglalkozó írásai is, amelyben sokat panaszkodik a tudatlanság és iskolázatlanság negatív hatásaira, az elkeserítő közállapotokra, vagy arra a közbiztonsági helyzetre, amikor a Bakonyban vagy a Balaton-felvidéken átutazva simán elvágják az utazók torkát a betyárok, minden különösebb nyereség nélkül.

"(…) még az is múlhatatlanul megkívántatik, hogy a földművelő nép mind erkölcsére, mind értelmére nézve nagy céljaihoz képzett legyen; mert egyedül az ily nép lehet alkalmas eszköze minden józanabb irányzatoknak, a nem ilyen nép ellenben örökre csak annak lesz eszközlője, aminek eddig volt, tudniillik: az inségnek.

(…) A magyar nép igen idomos, becsületérző, sok erővel és természetes okossággal bíró faj ugyan, de annak szép hajlományai gyakran nagyon rosszra vagynak fordítva; úgyhogy annál többnyire a csinosság és büszkeség betyársággá, az okosság ravaszsággá, az erő és hamis becsületérzés pedig zsiványsággá fajul, (…)

Ezen néphiba nem erőtlenségből, hanem egyenest erőbül folyván, a lélekösmerő elhiszi, ha mondom, hogy a magyar nép mindazon helyeken, hol az valami jobb rendtartásban vagy holmi kis kultúrában részesül, igen derék nép; de mivel a kultúra nálunk igen szűken adatik, a rendetlenség pedig nagyon is sok helyen uralkodik: természet szerint ily helyeken, valamint a legtermékenyebb föld rossz munkával legtöbb gazt terem, úgy a legélénkebb nép is kultúra nélkül legtöbb erkölcsi romlottságra hajlandó.” (A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul, 1833.)

Ennek ellenére így kétszáz év távlatából is bevállalható életnek tűnik az övé: a sikeres gazdálkodással, a remek gyümölcsterméssel, híres szüretekkel a gombai (ma Marcali) szőlőben, a keszthelyi, soproni, bécsi vagy pesti kiruccanásokkal, és mindenekelőtt azzal az élénk levelezéssel, amit az ország másik csücskében élő barátjával, Kazinczy Ferenccel folytatott, akinek széphalmi birtokára annak idején szintén egy osztálykirándulás során jutottam el először.

„Az én életem együgyű plánumában titulusok nintsenek, nem is lesznek. Ha máskor nyujtani akarja Uraságod Czímemet, tituláljon Miklai Remetének vagy Somogyi Diogenesnek, a ki felűl mindazon által bizonyos lehet Uraságod, hogy minden assessorságnál többre betsűli Kazinczy Levelét, és azt nem hordaja hasadékjában, hanem forró kebelében fogja tartani.” (Levél Kazinczy Ferencnek, 1809. január 18.)

Kedves Olvasó! Tehát tavasszal irány Nikla, ha virágzik a szilva! Zárásként pedig hadd használjam azt a búcsúzó fordulatot, amelyet ő használt gyakran a levelei végén, és ami szintén nagy bölcsességre vall:

 "Élj szerencsésen!"

("... s tisztelj meg ezután is nagyrabecsült hajlandóságoddal, valamint én is mindenkor nagy szerencsének fogom tartani, ha erántad való szíves szeretetemnek s tiszteletemnek jeleit mutathatom.")

Utóirat: a múzeumban vásárolt képeslap egy remek linómetszetet ábrázol, de sajnos nincs feltüntetve az alkotó, és a google keresés sem hozott megfelelő találatot. Aki esetleg tudja, hogy ki készítette ezt a képet, legyen szíves és kommentelje ide!

Források:

Az emlékház Niklán

Berzsenyi Dániel levelezése

Összes művei a MEK-ben

Hársházi István: Niklai hagyományok - 2. átdolg. kiad., 1996.

Vastuskó

Van némi ellentmondás a cím szavában, hasonló kedvencem a vasbeton talpfa. Vastuskó nincsen, mert ha tuskó, akkor fa, ha vas, akkor pedig üllő. Pedig van! Egyet le is fényképeztem:

A Batthyány térhez közel, a Vám és Iskola utca sarkán található. A felirata szerint: "Az egykori budai vastuskó másolata. Eredetije a XIX. sz. elején készült és 1960 végéig állt ezen a helyen". Méltányolom a másolatot, jó lett volna látni az eredetit. Elég sokat tekeregtem Budapesten, mégsem találtam rá, pedig saját kő 'posztamense', fülkéje, teteje van.

Közelebbről már érthető, hogy mitől vastuskó. Egy fatörzs darabot borítottak be vaslemezzel. Mókás, különböző formájú szegekkel van tele. Az nincs kiírva mire szolgált, csak hosszabb keresgélés után derült ki. A vándorló céhlegények ütötték bele itt jártukkor a szegeket, lehetőleg saját névjegyük, vagy jellegzetes formájuk jegyezte tulajdonosát, vagy a céhműhelyt. Egyes kutatók szerint csupán a lakatos céhlegények tették, de én biztos ütöttem volna bele, ha legényvándorláskor erre járok, még ha sima, mezei, jelzetlen fejűt is.

Kiderült, sokhelyütt megmaradt, megbecsült ipartörténeti emlék. 1872-ben a céhek megszűnésével teljesedett be sorsuk. Bal oldalt a Győrben jobb oldalt pedig a Temesváron álló vastuskó látható (mindkettő már másolat). A győrinél kiderült egy csel is. Mivel a korban főleg a jellegzetes pontok után tájékozódtak (a harmadik gesztenyefánál jobbra...), egy fűszerkereskedő készíttette el cégérként, ma is a 'Vastuskós ház'-nak hívják. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készült a legtöbb, német nyelven 'Stock im Eisen' névvel illették. Az említetteken kívül van még Bécsben, méghozzá az eredeti, félkör alakú üveggel védve az időjárástól és az illetéktelenektől. Utóbbi érthető, hiszen Aradon az ötvenes években ellopták, szerencsére kiderült a tolvaj, az eredeti vastuskó bekerült az Arad Megyei Múzeumba. A másolat elkészítése igen költséges, jelenleg csak a helye van meg. Pozsony (Preßburg), Pécs, Pest, Székesfehérvár (az eredeti a Szent István Király Múzeumban) iratkozhat fel még a sorba. A Waidhofen an der Ybbs-ben lévőről az utolsó kép kapcsán még szólok.

A képen a pesti 'Vastuskós-ház' (ahol most az Anna Presszó van) 1870-ből, a sarkon lévő falfülkében már nem látható a főszereplő, pedig a '48-as szabadságharc idejében még megvolt. "...fiatal hazánkfia, Ráth Mór végre megnyitá könyvkereskedését, mely a Váczi utcában, a már annyira ismert >>Vastuskóhoz<< című helyiségben egyikévé lőn legszebb boltjainknak". A bolt, a törzsvendégek (politikusok, irodalmárok), a tulajdonosa, a könyvkiadó a kiegyezésig komoly szerepet vívott ki magának, tiszteletből városszerte 'Magyarország könyves-boltja' megnevezéssel illették (Pl. "...a Vastuskó háziasszonya nemegyszer helyezte el a becsempészett könyveket a lisztesládában. Ilyen formában érkezett az országba Széchenyi Blick auf den Rückblickje sok száz példányban Neuestes Leipziger Kochbuchként és Horváth Mihály A függetlenségi harc története című műve, amelyet ez a fedlap borított: Alzoy: Katholische Moral Theologie.") Egy kicsit elkalandoztam, de mivel tudom, a könyvszeretet több olvasónk tulajdona, biztosan jónéven veszik.

Végül pedig a Waidhofen an der Ybbs-ben található (vas)tuskó kapcsán jutott eszembe. A rajta látható mindenfélét meg lehetne ismételni ma is. Nem találtam ki új dolgot, Székesfehérváron tanúja voltam a Mesterségek Házában egy díszszög beütésének az újonnan elkészített emlék vastuskónál. Máshol is előfordul, különböző, a mai kor jellegzetes tárgydarabkáit szögelték fel rá.
Mi lenne ha...! Például, egy nagyjelentőségű napon az Arnolfini Fesztiválon hasonlót mi is elkövetnénk? Hm?!

Egyedülálló alkalom

"Kivételes és egyedülálló alkalom tehát, hogy a francia impresszionizmus és posztimpresszionizmus olyan kiemelkedő mesterei, mint Pissarro, Monet, Degas, Renoir, vagy Cézanne, Gauguin és Van Gogh, magyar kortársaikkal együtt jelenjenek meg egy kiállításon. Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Vaszary János, Fényes Adolf, vagy Mednyánszky László, Rippl-Rónai József legismertebb alkotásait ilyen gazdag nemzetközi összefüggésben még soha nem láthatta a nagyközönség." 

MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI - A Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítása október 13-ig látható. 

Deák-Ébner Lajos "Vadmályvák útja" (1880)

A Nyolcak Bécsben

Tegnap este, közel ötszáz érdeklődő jelenlétében megnyitották a bécsi "Nyolcak" kiállítást a Kunstforumban.

Die Acht. Ungarns Highway in die Moderne
Megtekinthető: 2012. szeptember 12. - 2012. december 2.

Aki lemarad a kiállításról, 2013-ban a párizsi Musée d’Orsay-ben is megnézheti majd!
A Népszabadság cikke itt olvasható.


Passuth Krisztina művészettörténész, az egyik magángyűjtő és a Susannicon kiküldött tudósítójának bal karja a megnyitón



Street art művészek és álművészek

Elég bonyolult mű lesz, amiről beszélek, de hol, ha nem itt?

Nekem már a graffitiről (PC megnevezése street art) sincs kiforrott véleményem. Művészet vagy vandalizmus? Ha, stílszerűen, falhoz állítanának, olyasmit motyognék, hogy ott van létjogosultsága, ahol emel a közeg esztétikai értékén. Azaz évek óta használatlan gyárudvaron, országokat kettéválasztó morc falon welcome, szecessziós épületen inkább nem kéne.

Ez nem a híres fal, csak egy fal Betlehemben. És egy arctalan művésznél azt is nehéz megállapítani, tényleg az ő művei -e.

Banksyről még én is hallottam, láttam is munkáit a palesztin területek köré felhúzott falon. Szerintem ott teljesen létjogosultak. A Banksy: Exit Through the Gift Shop című filmet azért néztem meg, hogy többet tudjak róla. Ez nem sikerült. A filmben ugyan feltűnik a művész, de inkognitóját itt sem adja fel: fejére húzott kapucniban, eltorzított hangon beszél, s nem tudunk meg hátteréről, életéről újat, csak eddig is publikus akcióit.

A film ugyanis a rendezőt állítja középpontba. Ő Thierry Guetta. Egy francia származású Los Angeles-i pasas, leginkább hiperaktív tengerimalacra hasonlít, idétlen arcszőrzete van, hülye akcentussal töri az angolt és minden felvételen magas műszáltartalmú inget visel. A ruhaboltos amatőrfilmes bekeveredik a graffitiművészek közé, és elhatározza, hogy filmet forgat róluk. Ez nem sikerül, ekkor Banksy javaslatára Thierry maga is belecsap a street artba, és Banksy készít róla egy filmet. Thierry nagy vehemenciával lát az alkotáshoz, művésznevet választ: Mr. Brainwash. Kb. egész munkássága ilyen bonyolult. A dilettáns nem kispályázik: jelzálogot tesz a házára, kibérel egy óriás műtermet, és felvesz tucatnyi szobrászt és festőt, akik az instrukciói alapján gyártják a műveket. Egyik asszisztense nevetve mutatja, hogy Thierry vett egy „művészet az őskortól napjainkig” kötetet, és post-itekkel sűrűn megjelölte a forrásként felhasználandó műveket.

A végeredmény: street art és pop art keveréke, ahogy egyik rajongója megfogalmazza. Marylin szőke fürtjeit applikálja más hírességek, például Obama, Jack Nicholson, Michael Jackson fejére. Warhol paradicsomlevese nála óriási festékszórós flakon alakját ölti. Ő csak az ötletadó, mindezt a felbérelt művészek valósítják meg.

Az ismeretlenből érkező Thierry pár hónap alkotás után megatárlatot hirdet Los Angelesben: rögtön 200 (!) művet állít ki. Ügyes marketingfogásokkal hívja fel a figyelmet a megnyitóra: kér egy idézetet Banksytől, a nem túl behízelgő ajánlást graffitiken terjeszti, az első kétszáz vendégnek szitanyomatot ad ajándékba. A stratégia bejön, a közönség megkajálja a műveket. Végre érthető művészet! – lelkesednek a megnyitón. A koboldok által szakmányban gyártott képek magas áron kelnek el, az első hétvégére Thierry milliomos. A film végén korábbi street artos barátai mintha szégyenkeznének parvenü cimborájuk miatt. Banksy el is mondja: addig mindenkit buzdított, hogy próbálja ki magát, mint művész. Ezután nem ad ilyen könnyelmű tanácsokat.

Mr. Brainwash

A film dokumentumfilmes modorban adja elő a történetet. Jók azok a részek, ahol Thierry együtt mászik a falakra, vesz részt akciókban, menekül a rendőrség elől a street art srácokkal. Sajnos ezeket folyton interjúbevágások szakítják meg, ahol ez a tengerimalacszerű ürge a kamerába beszélve még egyszer elmagyarázza, mit láttunk és ő hogyan érezte magát közben. És itt kezd gyanús lenni a film. Banksy, Shepard Fairey és a többi street art gyerek ugyanis a filmben határozottan normális, arányérzékkel és esztétikai ítélő erővel rendelkező személynek tűnnek. Miért forgattak volna ilyet? Fokozódik a néző gyanúja, mikor a narrátor drámai hangon elmeséli, hogy Thierryt közvetlenül a megnyitó előtt „tragikus baleset” érte, s közben látjuk, ahogy leesik egy létráról (és begipszelik a kislábujját). Gyanús, hogy Thierry bizarr arcszőrzete minden felvételen átrendeződik, tán így kívánják a filmben imitálni az idő múlását? Furcsa a dramatikus narráció (lásd tragikus baleset), az édeskés kísérőzene. Miért kell látnunk Thierryt hangsúlyozottan rossz minőségű amatőrfelvételeken a gyerekeivel hancúrozni, mit ad ez a sztorihoz? Miért nem látjuk viszont festeni?

Mi volt ez? – áll fel a néző a székből. Dokumentumfilm, áldokumentum, fikció, médiaheck? Létezik-e ez a Thierry, és tényleg ő készíti a műveit? Művész vagy dilettáns? Hogy képes leforgatni egy 90 perces filmet úgy Banksy, hogy közben végig őrzi inkognitóját? Az interneten bóklászva számos elméletre bukkanunk. Talán nem is létezik ez a figura, talán csak Banksy és Shepard Fairey találták ki, és ők kasszírozták be a pénzt a művei eladásából. Talán maga Thierry maga Banksy. Talán…

Ti mit gondoltok???

Trailer itt. Nem szép dolog (bár ki tudja, ez esetben talán egybecseng az alkotók szándékával), de a neten megtalálható a teljes film. A dvd-hez mellékeltek pár kísérőfilmet is, érdemes megnézni a Banksyről szólót. Az ő akciói változatlanul zseniálisak, ahogy pénzt hamisít Lady Di arcképével, vagy gerillaként saját festményeit akasztja fel a falra híres múzeumokban.

Egry József dolgai

"Dolgaim" – így nevezte Egry saját műveit. Én a dolgai közé sorolnám írásait, krokijait akkor is, ha ezek általában szikár vázlatok, levelezőlapok vagy csak kétsoros szűk mondatok. Ő maga ódzkodott az írástól, önéletrajzát is csak barátja, Keresztúry Dezső unszolására foglalta össze, szabadkozva hogy ő nem tud sem jó stílusban, sem helyesen írni. Nem baj, a lényeg, a dolgai üzenete átjön.

Egry 1883-ban született Zala megyében, de családjával korán felkerült Pestre, ahol a legmélyebb nyomorban volt része. Döbbenetes szembesülni az olvasottakkal, hogy az éppen nagy ívét futó, gyorsan fejlődő főváros belvárosi pincéiben hogyan éltek emberek patkányok, élősködő bogarak társaságában. A festő visszaemlékezése szerint 13 éves korában aludt először ágyban, korábban csak a földön vagy szalmán. Később, amikor rendszeres jövedelme lett, az is csak a napi túléléshez volt elég, a család mindennapjait tovább nehezítette az alkoholista apa. Ha nincs néhány éles szemű EMBER, mint pl. Lyka Károly, aki anyagilag is segítette a festőt, akkor most nem nézhetnénk ámulva Egry dolgait a Kogartban.

Nincs tudományos módszer ami vizsgálni tudná, hogy a tehetség mindig utat tör-e magának, mert nem tudhatjuk, hányan vesztek el szörnyű betegségekben végleg a patkányok között. De Egry pozitív példa: ecsetet és festéket még közelről sem látott, amikor már érezte, hogy neki a képekhez van köze. Ha volt cipője, a pesti múzeumokat járta, ha nem volt, nem mehetett be. Akármilyen nehéz körülmények között élt és dolgozott, nem állt be a sorba, inkább kihullott a főiskoláról, de nem volt hajlandó Ferenczy mellett ferenczyesen festeni, mert érezte melyik az ő útja, akkor is ha éppen nem volt közönsége és senki sem biztatta.

Hazatérő nyáj, 1934.

Egryt sokan úgy tartják számon, mint a Balaton festőjét. Ezt ő maga is visszautasította, bár az első világháborúban szerzett sérülése miatt Badacsonyba került kórházba és onnan kezdve végleg eljegyezte magát a tóval (és leendő feleségével). A Balaton festője volt, de nem a hagyományos zsánerfestői értelemben, sokan ezért nem tudnak vele mit kezdeni. "Én nem a Balatont, hanem annak világát festem" - írta. Horthy Miklós azt mondta neki egy kiállításon: „Én nem ilyennek látom a természetet”. Szegény kormányzó úr, anno a Nyolcak is felforgatták a gyomrát! Valahol ezt írja Egry: „Ha nem gatyásokat festünk, nem vagyunk magyar festők?”

A partról vagy a vízről szívta magába a fényeket, színeket, formákat, a helyi emberek mozdulatait, órákig ült figyelve a tavat, naponta lejárt horgászni és minden pillanatot, minden impressziót rögzített. A Balatonról ma is más képe van annak, aki lemegy nyaralni egy harsány üdülőtelepre, és annak aki az év bármelyik napján, a nap bármelyik szakában ki tud sétálni a partra, vagy kievez a vízre. Hiába telnek el évek, évtizedek az életünkből, a tó fényeire, színeire, hangjaira mindig rá lehet csodálkozni, minden vihar, minden párafelhő más, ezer állapota van a jégnek, állítólag az eszkimók is több száz szót használnak a "hó" azonosítására. A festő szavaival: "A Balaton szórja-pazarolja a külsőségét, romantikáját, de az igazi értékét ritkán mutatja meg még azoknak is, akiket talán ez az oldala is érdekel." A Balatonhoz közeledve én is olyan izgatottan várom a víz látványának előbukkanását, – akár vonattal, akár biciklivel, akár autóval érkezem – mint a papírból kibomló ajándékot. Ahogy Egry írta: „A Balaton a természet örömkönnye.”
Balatoni képei mellett érdekesek a külföldön festett/rajzolt művei is, a flandriai kikötőmunkások vagy az olaszországi tájak ábrázolása.

A festő eleinte Keszthelyen élt felségével, Pauler Juliskával miközben egy pesti műterem lakást is fenntartottak, ami – rengeteg festménnyel együtt – a háborúban elpusztult. Majd Badacsonytomajba költöztek egy parasztházba, nyomorúságos körülmények közé. 1941-en épült fel villájuk, ami ma is látogatható. Egry 1951-ben halt meg. A tomaji temetőben nyugszik felesége mellett, Borsos Miklós kövei alatt.

Visszhang, 1936.

Weöres Sándor: Egry József

fönn egy nagy semmi
lenn egy nagy semmi
köztük a kusza eleven semmi

a vájt égből zuhatagban
piros-sárga szilánk pattan
a táj tarka teknőjébe
dől a sugár szakadatlan

tűzben elsűlyed a tó
szikráz a domb-kaptató

vonul a nádas izgatottan
csónak fekszik
az űrrel szemben

messzeséget teremt a madár
kék eget feszítve szét

fénybe-mossa termetét
aztán elolvad az ember

Olvasnivaló:
Egry József arcképe: Egry József írásai – írások Egry Józsefről.- szerk. Fodor András és Szabó Júlia .- Bp.: Magyar Helikon, 1980.
Egry breviárium .- Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1975.

A képek innen: www.mng.hu, www.kieselbach.hu

A kiállítás július 31-ig látogatható!

Fapados könyvbemutató a KOGART-ban

Vigyázat, a cím cseles és félrevezető! Valójában csak a könyvkiadó neve Fapadoskonyv.hu, a könyv, amit most ők adtak ki újra – Passuth Krisztina: A nyolcak festészete –, nagyon is első osztályú, az 1967-es kiadás kicsit átdolgozott változata. A könyv aktualitása, hogy jelenleg is tart Pécsett a Nyolcak című centenáriumi kiállítás, ami mégsem március közepéig, hanem egy hónappal tovább látogatható.

Passuth Krisztina művészettörténész, Budapesten született 1937-ben. Passuth László lánya. Az ELTE-n végzett művészettörténet–történelem szakon, 1987-ben a Sorbonne-on szerezte meg a doktorátust. 1962–1966 között a Magyar Nemzeti Galériában, 1966–1977 között az Szépművészeti Múzeum grafikai osztályán dolgozott, majd a modern osztályt vezette. Az 1970-es évek végén Franciaországba emigrált. Dolgozott a párizsi Pompidou Központban és a Párizs Város Modern Művészeti Múzeum könyvtárvezetője is volt, számos kiállítást rendezett. 1992-ben települt vissza Magyarországra. Az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének professzora. 2001-ben Németh Lajos-díjat, 2010-ben Széchenyi-díjat kapott. Férje Kemény István, a neves szociológus volt.

A könyvbemutató február 25-én volt a KOGART-ban. A kiadó egy kis 5x6 cm-es minikönyvvel is kedveskedett a hallgatóságnak.

A nyitott széfek estje

A Raiffeisen Private Banking különleges – egy estére szóló – kiállítást rendezett csütörtökön. Különleges volt a helyszín, a bank Akadémia utcai székháza mint kiállítóterem, és a válogatott anyag is. A bank a saját értéktárában őrzött, de az ügyfelek tulajdonában levő festményekből válogatott. Ki hitelfedezetként, ki biztonsági okokból helyezi el gyűjteményének értékes darabját, vagy a család féltve őrzött műkincsét a bank hét lakat alatt őrzött széfjeiben. André Kostolanyitól tudjuk, hogy ajánlatos a családi portfolió 1/3-át műtárgyban tartani, de ennek mérlegelése egyelőre kevés magyar család számára jelent gondot.

Tihanyi Lajos: Csendélet

A tárlaton Einspach Gábor művészettörténész kalauzolta végig a meghívottakat. Galimberti Sándor, Rippl-Rónai József, Patkó Károly, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos, Farkas István, Mattis-Teuch János, Mednyánszky László, Egry József képei néztek le a falról a szerencsés meghívottakra.

Az intézménytől nem idegen a művészet pártolása, éppen most októberben volt 10 éves a Raiffeisen Galéria, amely a kortárs magyar művészeknek igyekszik teret nyitni, illetve a bank saját gyűjteményét is az ő alkotásaikból gyarapítja.

Nem csak szellemi örömöknek áldozhattak a vendégek, mint kiderült a Raiffeisen munkatársai kiváló vendéglátók és egészen jól főznek. Persze aki alaposabban nézte meg a képeket, az visszatérve az asztalhoz már csak a tonhalas sushik hűlt helyét láthatta.